Több, mint 3 órával az eredeti időpontja után, de elrajtol a Belga Nagydíj!

Bár úgy tűnt, hogy az időjárás lesz az erősebb, az F1 17.55-kor hivatalosan is bejelentette, hogy elrajtolhat a 2021-es Belga Nagydíj!

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A 2021-es Belga Nagydíjnak menetrend szerint délután 3 órakor kellett volna elrajtolnia, azonban a folyamatos esőzés miatt 2 felvezető kör után visszavezette a biztonsági autó a mezőnyt a bokszutcába.

A majdnem 3 órás idegőrlő várakozás alatt több ötlet is felmerült: a verseny teljes eltörlése, hétfőre helyezése, mindössze két, safety car mögötti kör megtétele is, hogy legalább fele pontokat kaphasson a mezőny, de az FIA úgy döntött, hogy az időjárási körülmények megfelelőek ahhoz, hogy 18.17-kor elindítsák a versenyt!

Az Aston Martin ki is használta annak lehetőségét időközben, hogy a biztonsági autó mögül indul majd el a verseny: kicserélték a hátsó szárnyat Lance Stroll autóján, aki amúgy is a mezőny végéről rajtolt volna.

Kövessétek velünk az eseményeket továbbra is az élő, szöveges közvetítésünkkel.

További részletek hamarosan…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez elrajtolhat, a Red Bull megszerelte az autóját!
Következő cikk Verstappen „nyerte” a 2021-es Belga Nagydíjat Russell és Hamilton előtt!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország