The Sun: Lewis Hamiltont január 1-én lovaggá ütik

Brit sajtóhírek szerint az újévi tisztújításon, a szokásos New Year’s Honours során Lewis Hamiltont lovaggá fogja ütni II. Erzsébet királynő, miután a brit pilóta megszerezte a 7. világbajnoki címét is.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, 1st position, lifts his trophy on the podium

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1, 1st position, lifts his trophy on the podium

Steve Etherington / Motorsport Images

A 35 éves, hétszeres világbajnok brit pilótát január 1-én lovaggá fogják ütni a The Sun értesülései szerint, miután rendezték a Monacóban élő pilóta brit adóügyeit.

Lewis egy névtelenül nyilatkozó barátja azt mondta a brit tabloidnak, hogy „ez az elismerés éveken át kikerülte valahogyan Lewist. Egy fantasztikus lezárása lesz a legnagyszerűbb szezonjának.”

Egy szintén névtelenül nyilatkozó bennfentes azt nyilatkozta: „Megfelelően adózik, minden keresete után. A sport vezetői kezdték el tolni az ügyét, hogy ismerjék el az óriási hozzájárulását az F1-hez.”

Lewis Hamilton korábban elvetette azt a gondolatot, hogy megérdemli a Brit Birodalom legmagasabb elismerését.

 

„Amikor arra gondolok, hogy valakit lovaggá ütnek, akkor olyanokra gondolok, mint nagyapám, aki a háborúban szolgált. Vannak, akik száz évet is várnak, mire megkapják az elismerést és manapság vannak olyan orvosok és nővérek, akik napi szinten mentenek életeket.”

„Szerintem ők azok, akik ezt megérdemelnék, mert ők az észrevétlen hősök, én pedig nem tartom magam annak. Nem mentettem meg senkit. Ez pedig egy hatalmas megtiszteltetés, amit kevesen érdemelnek ki. Amikor meghallom a himnuszt, nagyon büszke vagyok a hazámra. Különleges pillanat, amikor az országodat képviseled és lóg a zászló a fejed felett.”

Vettel: az F1 túl steril lett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Nem csak Grosjean késte le a repülőjét: Magnussen esete talán még kellemetlenebb
Következő cikk A Haas megpróbálja a lehetetlent

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország