Tényként közlik: eldőlt Max Verstappen váltójának sorsa!

Bár a Red Bull még nem jelentette be hivatalosan, viszont egybehangzó értesülések szerint nem kell kicserélni Max Verstappen váltóját a Szaúd-arábiai Nagydíj előtt, így a harmadik helyről indulhat majd a holland.

Max Verstappen, Red Bull Racing, gets into his cockpit

Max Verstappen, Red Bull Racing, gets into his cockpit

Simon Galloway / Motorsport Images

Max Verstappennek jó esélye jó volt a pole-pozícióra a szaúdi kvalifikáción, az utolsó Q3-as körén két lila szektorral nyitott, azonban hibázott, és összetörte a kocsiját – az erről készült videó ide kattintva tekinthető meg.

A baleset után felmerült a kérdés, hogy nem sérült-e meg a holland versenyző váltója, ugyanis egy csere 5 rajthelyes büntetéssel járt volna, így a bajnoki éllovas a nyolcadik pozícióba csúszott volna vissza a rajtrácson.

Még több F1 hír:

Azonban egymástól független, megbízható sajtóorgánumok tényként közlik, hogy nem lesz szükséges a csere, emellett pedig a tanácsadó Helmut Marko nyilatkozatából is arra következtethetünk, hogy a 3. helyről rajtolhat majd el Verstappen:

„A mérnökök azt mondták, hogy ezzel nem vállalunk rizikót” – mondta Marko a német Motorsport-Magazin.com-nak Verstappen váltója kapcsán.

Íme, a 2021-es Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj rajtrácsa!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly a 2 ezredet fájlalja az időmérő után
Következő cikk Sikerül-e vasárnap is megúszni a káoszt Dzsiddában?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország