Teljesült Massa nagy álma: Senna autóját vezethette (videó)

A Forma-1 a Heineken közreműködésével egy nagy utcai show-t rendezett Sao Paulo utcáin, ahol több legendás királykategóriás gép is pályára gurulhatott, tisztelegvén Ayrton Senna előtt.

Festival Senna Tribute

Festival Senna Tribute

Gustavo Faldon

Talán Ayrton Senna minden idők leghíresebb F1-es világbajnoka, amihez sajnálatos módon a tragikus 1994-es balesete is hozzájárult. Senna hatalmas küzdő volt, de olyan súlyos sérülései voltak, hogy nem élte túl az imolai incidenst, akárcsak a szörnyű napot megelőzően Roland Ratzenberger. Ők sem lehetnek már velünk, sok más kiváló versenyzőhöz hasonlóan.

A Forma-1 és a Heineken Senna emléke előtt tisztelgett a Brazíliában megrendezésre került utcai eseményen Sao Paulóban, ahol a következő hétvégén ismét pályára gurul a mezőny. Ezen a nagy eseményen többek között Felipe Massa is jelen volt, aki 2008-ban a Ferrarival pár másodpercig világbajnoknak érezhette magát.

Massa egyik nagy álma teljesülhetett azzal, hogy Senna első F1-es autóját is vezethette a brazil közönség előtt. Ez volt az a bizonyos versenygép, amivel Ayrton bemutatkozhatott az F1-ben, és noha a konstrukció messze nem tartozott a legjobbak közé, a legenda irányításával több dobogós helyezést is szerzett.

 

Emerson Fittipaldi ugyancsak jelen volt, Brazília másik nagy bajnoka, aki Senna Lotus 97T versenygépének volánja mögé pattanhatott be, mely szintén sok különleges pillanatot jelentett a helyiek számára. A Lotus 97T 1985-ben teljesített szolgálatot. Senna ezzel az autóval szerezte meg az első győzelmét, és a bajnokság végén a 4. helyen zárt. Az autót egy V6-os Renault motor keltette életre.

 
 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes is izgatott a 2021-es F1-es szabályok miatt
Következő cikk Egykori menedzsere szerint újra látni fogjuk Schumachert

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország