Teljesen visszavonultathatják a 17-es rajtszámot Bianchi halála után

Teljesen visszavonultathatják a 17-es rajtszámot Bianchi halála után

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) teljesen visszavonultathatja a 17-es rajtszámot, amit lehetséges, hogy már senki sem használhat a jövőben a Forma-1-ben.

Talán már mindenki értesült a szörnyű hírről, miszerint Jules Bianchi tegnap feladta a küzdelmet, és elhunyt. A teste majdnem 1 éven át harcolt, de az most felmondta a szolgálatot.

A kilátások nem voltak túl jók, amiről a versenyző édesapja is több alkalommal beszámolt a sajtónak. Ha Bianchi magához is tért volna a kómából, minden bizonnyal súlyos fogyatékkal kellett volna továbbélnie, amit soha nem akart.

A mindössze 25 esztendős korában elhunyt pilótáért rengetegen gyújtottak most gyertyát, aki már az égi versenypályák valamelyikén tesztelhet, vagy épp versenyezhet, körülötte a többi eltávozott legendával és nagy ígérettel.

Bianchi 2014-ben a 17-es rajtszámmal állt rajthoz az F1-ben, és most sor kerülhet arra, amivel még inkább megmaradhat számunkra az emléke. Lehetséges, hogy az FIA a halála után teljesen visszavonultatja a 17-es rajtszámot, ezzel is megőrizvén az emlékét, és tiszteletben tartván azt.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jules Bianchi
Cikk típusa BRÉKING