Teljesen más időpontba kerülhet jövőre a Szaúd-arábiai Nagydíj

A Szaúd-Arábiában rendezett Forma-1-es futam 2024-ben októberre vagy még későbbre kerülhet át, amennyiben nem szerzik meg a szezonnyitó helyet, mondták el a főszervezők.

Lance Stroll, Aston Martin AMR23

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Tavaly év végén merült fel, hogy a következő szezonban a dzsiddai futam lehetne a szezonnyitó, miután az Ausztrál Nagydíj szervezői felfedték, kollégáik a ramadán miatt kérték őket a hely átadására. Az iszlám böjti hónap március 11-től április 10-ig tart jövőre, így Szaúd-Arábia nem rendezhet versenyt ebben az időszakban.

Azonban míg úgy tűnt, hogy a szaúdiak kérése teljesül, a Szaúdi Autós- és Motoros Szövetség (SAMF) feje, Kálid bin Al-Fajszál herceg pénteken azt mondta, egyelőre még nincs döntés, mert még tárgyalnak a Forma-1 menedzsmentjével és a csapatokkal arról, hogyan működhetne a dolog.

„Még korai beszélni erről. Szeretnénk mi rendezni a szezonnyitót és biztos vagyok benne, hogy ezt még az új versenynaptár bejelentése előtt le kellene rendezni. A csapatok visszajelzését is szeretnénk látni, mert azt akarjuk, ami a legjobb a Forma-1 vezetésének és a csapatoknak. Ha ez a legjobb döntés, szeretnénk, ha a miénk lenne az első verseny, de egyelőre nincs eldöntve.”

A herceg azt is elárulta, hogy amennyiben nem tudják a ramadán kezdete elé rakni a versenyt, akkor vélhetően az év végére kerülne azt, mert márciust követően túl gyorsan nagyon meleg lesz az idő, hogy ott helyezzék el.

„Vagy Szaúd-Arábia, vagy Bahrein lesz, akik ramadán előtt versenyt rendezhetnek. Utána, áprilisban és májusban már nagyon meleg lesz, szóval március az utolsó alkalom, amikor megfelelő lenne. Bahreinben már láttuk, hogy áprilisban már túl meleg van.”

„Meg kell ezt beszélnünk a vezetéssel és a csapatokkal és utána meghozzuk a döntést. Ha nem jön össze, akkor valamikor október környékén, vagy októbert követően, amikor a területen jobb lesz az idő, akkor megtarthatjuk.”

A Mercedesnél közben valami drasztikus készül.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso a Red Bull másolós megjegyzéseiről: „Egyáltalán nem érdekelnek ezek”
Következő cikk Lando Norris is bajban: motort cserélnek az autójában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország