Teljes káosz: Az FIA jóváhagyta Piastri szerződését az Alpine-hoz és a McLarenhez is egyaránt!
Még mindig nem tudni, hogy hol fog versenyezni Oscar Piastri 2023-ban. Mindkét csapat igényt tart a tehetséges ausztrálra. Kétségtelen, hogy kemény jogi csata lesz a következő hetekben.
A következő bonyodalom máris küszöbön áll, ahogy arról az AutoHebdo is beszámolt. A szerződések jogszerűségének biztosításáért felelős CRB (FIA Contract Recognition Board) a lap szerint érvényesítette Piastri és a McLaren 2023-ra szóló megállapodását, de ugyanez a hatóság ugyanezt tette Piastri Alpine-nal kötött szerződése esetében is.
A CRB-t egykor azért hozták létre, hogy biztosítsa a szerződések érvényességét, és így védje a versenyzők jogait. Úgy tűnik, a tanács nem talált semmi törvénytelent a McLaren ügyvédei által megosztott dokumentumban. A CBR nem lát olyan akadályt, amely veszélyeztetné az ausztrál versenyzői ülését.
Érdekes hetek elé néz Piastri, az Alpine és a McLaren. Ha a McLarenhez kerülhet, Daniel Ricciardónak másik csapat után kell néznie. Az Alpine-nak pedig ebben az esetben új pilótát kell keresnie. Ricciardo Alpine-hoz való szerződését is emlegették már, de mindez Piastri jövőjének függvénye.
A pilótapiac azután robbant fel, hogy Sebastian Vettel bejelentette visszavonulását, az ő megüresedő astonos ülésére pedig Fernando Alonso csapott le. Így az Alpine gyorsan akart reagálni, de nem tudtak róla, hogy Piastri már a McLarennel egyeztet, sőt meg is egyeztek.
Kidobott pénz volt a Red Bull részéről a Powertrains létrehozása? Marko válaszolt a kérdésre!
Íme a spái 24 órás videós összefoglalója:
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.