Tehetetlenek a riválisok: a Honda azt csinál, amit akar, és nem lehet megállítani

Stefano Domenicali elmondta, hosszasan beszélgettek a motorgyártókkal arról, mit lehetne tenni a Honda „féktelensége” ellen: a japánok nem vesznek részt a 2014-es bajnokságban, így szabadon fejleszthetnek és tesztelhetnek. Ugyanakkor, ha...

Február 28-án fagyasztják be először az 1.6 literes motorok fejlesztését, melyet több lépcső követ, mielőtt végleg le kell állni a csiszolgatással és tökéletesítéssel. A Honda remek helyzetben van ebből a szempontból, mivel nem neveztek a 2014-es vébére, így azt tehetnek, amit csak akarnak. A cég többször hangsúlyozta, hogy nem építenek hibrid autót, pedig megtehetnék. Élesben ugyan nem szerezhetnek információkat, de megfigyelőként sokat tanulhatnak a riválisoktól.

A Ferrari csapatfőnöke elismerte, a helyzet közel sem ideális, és hosszasan beszéltek róla a Renault-val és a Mercedesszel. Megoldás nincs: ha megpróbálják korlátozni a Hondát, azzal mások kedvét vehetik el a sporttól, akik esetleg tervezik a belépést.

„Hosszasan beszéltünk erről más motorgyártókkal, de nem találtunk megoldást”- mondta az olasz szakember az omnicorsénak. „Nem kötelezhetjük arra a Hondát, hogy fagyassza be a motorokat, mivel még nem regisztráltak az F1-es bajnokágba, és ehhez jön még az is, hogy egy ilyen korlátozással eliminálnánk más konstruktőröket, akik esetleg érdeklődnek a bajnokság iránt. Látjuk, hogy a japánok óriási előnyre tesznek szert, mivel képesek lesznek adaptálni a motorokat a szezon során felmerülő problémáknak megfelelően, de semmit sem tudunk tenni”- zárta a gondolatot.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING