Technikai direktívával lassította le az FIA a Hondát?

Igen vad pletykák kerültek nyilvánosságra a paddockból a német sajtónak köszönhetően, amelyek megszellőztették, hogy a Mercedes trükközik a saját motorjával, míg a Hondának pedig gondjai akadtak az FIA-val.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT02, Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M, and Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A 2021-es Francia Nagydíjtól kezdve már a Red Bullban dolgozó Honda-motort is egyenlően erősnek tartják a paddockban a Mercedes régóta legyőzhetetlen erőforrása mellett, amelyben az Exxon új olaja mellett az is nagy szerepet játszott, hogy a Honda az első versenyeken tanultak alapján hatékonyabban tudta használni az ERS rendszerét.

Silverstone-ban és a Hungaroringen azonban már ismét a Mercedes volt a leggyorsabb az egyenesekben, az Auto Motor und Sport beszámolója szerint pedig ebben nem csak az játszott szerepet, hogy a brit futamot a Red Bull használt nagyobb leszorítóerőt termelő csomagot, míg a Hungaroringen a nagy meleg a gumikat kevésbé keményen használó Mercedesnek kedvezett, hanem a háttérben komoly politikai csatározások folytak a két motorgyártó között.

Az AMuS szerint két különböző magyarázat kering a padockban arról, hogy mi történt az elmúlt egy hónapban motorfronton, ami ismét a Mercedes malmára hajthatta a vizet:

A „Mercedes táborból” az a pletyka indult útnak, hogy egy technikai direktívát adott ki az FIA a Honda számára, miután a gyártó és az ellenőrző testület között ellentétek alakultak ki a japánok ERS rendszerével kapcsolatban.

Még több F1 hír:

Az AMuS is megjegyzi, hogy az FIA az erre vonatkozó kérdésükre azt nyilatkozta, hogy ilyesmiről szó sincs, ami azonban nem zárja ki, hogy egy nem nyilvános megbeszélés során „tisztázták” a szabályokat a gyártó számára, hogy mit, és hogyan szabad, azt pedig sem a többi csapat, sem a nézők számára nem hozzák nyilvánosságra.

A másik, „Red Bull táborból” indult pletyka szerint a Mercedes amellett, hogy az időmérős körök és a rajtok előtt szárazjéggel hűti a motor légkamráját (plenum, ezt az év előtt teljesen újratervezte a Mercedes motorrészlege, emiatt nőttek ki a dudorok a Mercedesen és az Aston Martinon), amivel rövid ideig extra teljesítményt képes leadni a belső égésű motor, felmerült annak a gyanúja is, hogy a Mercedes az autó hűtőrendszerével hűti a légkamráját, amely igen szürkezónás megoldásnak bizonyulna, „pláne, ha egy kis extra benzinnel is megtámogatják a hideg levegőt” – idéz az AMuS egy névtelenül nyilatkozó Forma-1-es mérnököt.

Az mindenesetre egyértelmű, hogy az ilyen pletykáknak remek táptalajt adnak a legutóbbi eredmények, hiszen az elmúlt két versenyen egyszer sem láthattuk, hogy versenytávon hogyan mérkőzik meg a Red Bull a Mercedesszel. Silverstone-ban a sprintkvalifikációt nagy előnnyel nyerte Verstappen, a magyar hőségben szombaton pedig nagy előnnyel nyerte Hamilton, és naív lenne azt gondolni, hogy egy ennyire összetett sportban minden miliszekundum visszavezethető a motorerőre, hiszen akkor a Ferrari sem lett volna papíron második Charles Leclerc-rel a Brit Nagydíjon.

Wolff a rajtbalesetről: „Ennek nem így kellett volna történnie…”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brawn szerint nem volt semmi gond Alonso védekezésével
Következő cikk Emiatt került sor Räikkönen veszélyes kiengedésére a bokszban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország