Tapasztalt F1-es menedzsmentet kap Mick Schumacher

Michael Schumacher fia pályafutása mérföldkőhöz érkezett, hiszen immáron egy menedzseri részleggel is együttműködhet.

Mick Schumacher, Sebastian Vettel

Mick Schumacher, Sebastian Vettel

Race of Champions

Mick Schumacher egészen eddig a pontig privát módon versenyzett: nem állt mögötte egy nagy menedzser és egy gyártó sem. Azzal azonban, hogy aláírt a Ferrarihoz és csatlakozott a legendás márka akadémiájához, sokat változott a kép.

Még több F1 hír:

Schumacher a következő időszakban rengeteget tanulhat, és nemcsak technikai szinten, hiszen a szerződésével magától értetődő, hogy az All Road Management tagjává válik, mely egy Nicolas Todt által alapított menedzseri cég. Jean Todt fia ezen a területen sokat segíthet Micknek, aki természetesen a neve révén is komoly értéket képviselhet a piacon.

Az F3-as bajnok mellett Charles Leclerc szintén ehhez a céghez kötődik. A monacói idén már a Ferrarival versenyez az F1-ben. Todttal a gokartos időszak óta dolgozott együtt.

Todt segítségével Schumacher még nagyobb eséllyel indulhat a Ferrarinál egy F1-es tesztet illetően. Emellett a Sauber és a Haas is lehetőséget biztosíthat számára. Korábban Leclerc mindhárom csapatnak tesztelhetett, ami Todt érdeme is, akárcsak a Ferrarival kötött versenyzői szerződés.

Mick ezen a héten már aktívan részt vesz az akadémiai munkálatokban, ami várhatóan egy intenzív szimulátoros tesztet is jelent Maranellóban, így adott esetben a 2019-es Ferrarit is szemügyre veheti, valamint pályára viheti a virtuális világban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jelentős beruházás a Renault F1-es csapatánál
Következő cikk A Sauber február 18-án leplezi le Giovinazzi és Räikkönen autóját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország