Tanulság a Kínai GP-ről: Az F1-ben minden mindegy, ha...

A Kínai Nagydíj egy fergeteges hétvégét hozott a Forma-1-ben. Egy olyat, amire már nagyon-nagyon régóta vártunk, vagyis a három topcsapat valóban egymás ellen harcolt. És mindenkinek valódi esélye volt a győzelemre.

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H at the start of the race

Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H at the start of the race

Sutton Images

A kínai hétvége igazából már szombaton izgalmasnak ígérkezett, amikor a Ferrari kibérelte az első sort. Valahol ez az időmérő egy fordulópontot jelentett az idei szezonban. 

A téli tesztek és az Ausztrál Nagydíj után elég valószínűnek tűnt, hogy a Mercedes simán behúzhatja az idei szezont, még úgy is, hogy az ezüstnyilak folyton azt hajtogatták, ez túlzás, és nincs ilyenről szó. Akkor még azt hittük, csak altatnak, és szeretnék elhinteni az izgalom csírájának reményét, de mint utóbb kiderült, komolyan gondolták. Hihetetlen. 

Ausztráliában még mindenki azt hajtogatta, hogy persze az egy egyedi pálya, vagyis nem tükrözi hűen az erőviszonyokat, Bahreinben pedig a forróság nyilván a meleget kedvelő Ferrarinak feküdt, vagyis a Mercedes veresége "elsikálható". 

Na de Kínában? Az időmérőn? Két Ferraritól? 0,5 másodperc hátránnyal? Nem igazán. Hogy őszinte legyek, nekem ekkor jött el a pont, hogy kezdem elhinni, jelenleg a Ferrari autója a legjobb a mezőnyben - legalábbis egy körön. Hiszen Kínában hideg volt, és a kínai pálya komoly motorerőt is megkövetel az autóktól.  

Pole sitter Sebastian Vettel, Ferrari celebrates in parc ferme

A verseny kulcspillanata: vagyis a két Toro Rosso összeütközése - amikor is a Kínában szenvedő két újonc nem értette meg egymást, ezzel viszont biztonsági autót is érő mennyiségű törmelék került a pályára. 

Az SC megérkezésével egy pillanat alatt összekeveredtek a lapok, hiszen a Red Bull egy zseniális taktikával mindkét versenyzőjét kihívta, hogy friss abroncsokkal "szerelje fel" a verseny utolsó etapjára - míg a Ferrari és a Mercedes erre egyáltalán nem reagált, és a végén ez is lett a vesztük. Kínában ugyanis ismét taktikai győzelem született, ami tovább fokozza az izgalmakat a Forma-1-ben. 

Arról nem is szólva, hogy Ricciardo tökéletesen kihasználta az ölébe hulló lehetőséget, és briliáns manőverekkel szép lassan megelőzte az összes riválisát.Bottas elleni manővere egy kicsit necces volt, de a finn észnél volt, és nem húzta autóját az ausztrálra. 

Red Bull tehát végül egy nagyon is megérdemelt győzelmet aratott, arról nem is szólva, hogy külön öröm volt három istálló versenyzőjét látni a dobogón - ez is csak a kiegyenlített erőviszonyokat mutatja. 

Max Verstappen, Red Bull Racing RB14 and Sebastian Vettel, Ferrari SF71H clash as Kimi Raikkonen, Ferrari SF71H and Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 W09 EQ Power+ pass

Na de a másik Red Bullban Max Verstappen folytatta a Bahreinben elkezdett ámokfutását, melynek áldozata most Sebastian Vettel lett.

Max Verstappen tapasztalt csapattársával ellentétben túl türelmetlen volt, és ahogy Bahreinben Lewis Hamilton ellen, Kínában Sebastian Vettel ellen nézte be az előzést. Nem kicsit, hiszen a négyszeres bajnokkal egy "szinkronpörgést" mutattak be. 

Ahhoz képest egyébként, hogy a holland milyen "amatőr" hibát vétett, Vettel egészen nyugodt volt. Az autóban és a verseny után is. Pedig most nagyon értékes pontokat vesztett Verstappen miatt - akit egyébként a ferraris simán elengedett volna, ha nem egy olyan kanyarban előzi meg, ahol nem fért el - ezt a média előtt maga a német ismerte el. 

A hollandnak lehet végre ideje lenne elgondolkodni azon, hogy viselkedik a pályán, hiszen míg jelen pillanatban Ricciardo az ünnepelt sztár, ő a "fekete bárány" - no nem a csapatnál, hiszen a Red Bull elvakultan hisz benne. Azonban ha egy hasonló hibát vét Bakuban is, akkor talán már a bikák is "rákoppintanak" az orrára. 

A tanulság tehát: Most nem mindegy, hogy Halo van az autókon és V6-os hibridekkel versenyeznek, ha ennyire izgalmas a csata az élen?! 

Sőt, akár feltehetjük azt a kérdést is, hogyha a Forma-1 végre ennyire jó - és akár huzamosabb ideig is ennyire jó marad - akkor akarjuk a nagy 2021-es szabályváltoztatásokat, hogy ismét egy csapat domináljon? 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen: "Az F1-es erősorrend akár versenyről versenyre is változhat"
Következő cikk Coulthard: Hamilton zavarodottnak tűnik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország