BRÉKING

Talán túl bonyolult lett az F1?! A Honda most magas árat fizet

Foglalta össze Sebastian Vettel a mai nap után, amikor arról kérdezték, mi a véleménye a katasztrofálisan alacsony létszámról a rajtrácson. A Ferrari versenyzője nem örül a fejleményeknek, de a lecke mindenki számára ugyanaz - maximum más füzet és toll áll rendelkezésre.

Az egész azzal kezdődött, hogy a két Manor nem tudott elindulni a futamon, majd kiderült, Bottas sem áll rajthoz egészségügyi okok miatt. Kvyat alatt már az installációs körön megállt az autó váltóhiba miatt, Magnussen gépe is felmondta a szolgálatot. Végül 15 autó állt fel a rajtrácsra. Mindez elég lehangoló, valamit tenni kellene - sokan vélik így a paddockban.

"Először is remélem, hogy Valtteri jól van"- kezdte Vettel Melbourne-ben. "Nem tudom, milyen körülmények vezettek a tényhez, hogy ma nem tudott versenyezni, de reméljük, hogy Malajziában ismét a rajtrácson lesz, mert ott a helye"- mondta a német. "A legjobbakat a felépüléséhez."

Post by www.f1-live.hu.

"Ami a többi autót illeti, persze furcsa volt azt látni, hogy az is küzdelmes egyesek számára, hogy felérjenek a rajtrácsra, ugyanakkor egy nehéz kérdéssel állunk szemben. Megmutatja, mennyire nehéz, mennyire komplex az, hogy megbízható autókat csináljunk a nagydíjra, az egész szezonra. Ezért is kell megemelni a kalapot a srácok előtt, és mindenki előtt, aki képes tiszta versenyt futni. Remek látni, hogy idén egy új versenytárs szállt be a játékba a Honda révén. Nagyon bátrak voltak, hogy szembeszálltak a kihívással, még akkor is, ha nagyon magas árat fizetnek most érte, de biztos vagyok benne, vissza fognak vágni"- mondta Vettel.

"Tavaly többé-kevésbé mindenki átesett ezen a folyamaton, leszámítva a Mercedest, szóval úgy tűnik, mindez része a játéknak. Mindenesetre biztos, hogy mindez nem valami remek az embereknek"- utalt a kevés autóra és a sok kiesőre. "Az autókat akarják látni, és ha azt látják, hogy az autók már a verseny rajtja előtt lerobbannak, akkor az nem helyes, de mit tudok mondani?"- tette fel a kérdést.

"Nehéz kihívás ez, bonyolult, talán kicsit túl bonyolult lett, de most ez van. Az emberek még mindig élvezik, a legjobbat kell tennünk, hogy így is maradjon."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nagyon rosszul kezdett a Renault: reagálni kell, nem túlreagálni
Következő cikk Ferrari: Ritka az olyan profi, mint Raikkönen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország