Suzuka hosszabbított, további három évig a Forma-1-ben marad!

A Forma-1 hivatalosan is bejelentette, hogy a Japán Nagydíj további három évre elkötelezte magát a sorozat mellett, így Suzuka egészen 2024-ig a versenynaptár részét képezi a jövőben.

Suzuka hosszabbított, további három évig a Forma-1-ben marad!

A Japán Nagydíjat 1976-ban rendezték meg először, ám ekkor még nem Suzuka adott otthon a száguldó cirkusznak. A költözésre 1987-ben került sor, attól az évtől kezdve két alkalmat leszámítva mindig a suzukai versenypálya fogadta a Forma-1 mezőnyét.

A szombaton reggel nyilvánosságra hozott bejelentés alapján a Forma-1 hároméves megállapodást kötött Suzukával, tehát a versenypálya egészen 2024-ig bebetonozta magát a sorozat versenynaptárába.

Még több F1 hír:

„Nagyon örülök, hogy a Forma-1 további három évig folytathatja a versenyzést Suzukában” – jelentette ki a Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali. „Japán különleges helyet foglal el a Forma-1 rajongók szívében az egész világon, és Suzuka a sportág legendás pillanatainak adott otthont, amelyek során 11 alkalommal itt dőlt el az egyéni világbajnoki cím sorsa.”

„A Japán Nagydíj mindig magával ragadó drámai pillanatokat okozott, és nagyon örülök neki, hogy továbbra is Forma-1-es akciót és izgalmat hozhatunk Japán szenvedélyes motorsport rajongóinak.”

Még több F1 hír:

A megállapodás annak tükrében különösen örvendetes, hogy a Honda Forma-1-es kiszállása miatt az utóbbi időben egyre többen adtak hangot bizonytalanságuknak a Japán Nagydíj további jövőjével kapcsolatban.

„A Forma-1-el folytatott tárgyalások eredményeként képesek voltunk arra, hogy létrehozzunk egy szerződést az esemény megtartására vonatkozóan a 2022-es évtől” – jelentette ki Kaoru Tanaka, a Mobilityland elnöke és igazgatója.

A McLaren 170 millió fontért adta el az F1-es gyárát…


Az Alpine-pilóta Esteban Ocon is lehetőséget kapott arra, hogy tesztelje a Pirelli 18 colos gumijait, íme egy rövid videó a szóban forgó eseményről.

megosztás
hozzászólás
Alonso: „Szükségem volt egy kis szünetre, távol a Forma-1-es bajnoki cím hajszolásától.”
Előző cikk

Alonso: „Szükségem volt egy kis szünetre, távol a Forma-1-es bajnoki cím hajszolásától.”

Következő cikk

Közülük kerülhet ki Jean Todt utódja az FIA élén

Közülük kerülhet ki Jean Todt utódja az FIA élén
Hozzászólások betöltése