Sainz visszaemlékszik a Ferrari megkeresésére: „próbáltam nem túl sokat gondolkodni ezen”

Carlos Sainz elmondása szerint miután a Ferrari felvette vele a kapcsolatot, próbált „nem túl sokan gondolkodni” a lehetőség valódiságán, miután azt hitte, a Ferrari még több másik pilótával is tárgyal.

Carlos Sainz, Scuderia Ferrari

Ferrari

A Ferrari még jóval a 2020-as szezon valódi kezdete előtt, májusban jelentette be, hogy a 2021-es szezontól Carlos Sainz váltja a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt a vörösök második autójában.

Sainz az elmúlt két szezonban kitűnő teljesítményt nyújtott a középmezőny élén a McLarennel, akiket a turbókorszakbeli legjobb konstruktőri eredményükhöz, egy harmadik helyhez is segített 2020-ban.

A spanyol pilóta hamar elkezdte a felkészülést 2021-re, és az üléspróba után január 15-én teljesítette az első szimulátoros tesztjét is Maranellóban. Sainz azt is elárulta, hogy nem akart először túl sokat látni a Ferrari megkeresésébe, mert azt hitte, hogy több másik pilótával is tárgyalnak:

„Amikor először felvettük a kapcsolatot, elképzelhetitek, először próbáltam nem túl sokat gondolkodni ezen a dolgon” – mondta Sainz az Autosport/Motorsport.com-nak. „Azt gondoltam, hogy biztosan beszélnek más pilótákkal is, szóval próbáltam lazán kezelni ezt, és a jelenre fókuszálni.”

„De a lezárások alatt nem volt mit csinálni, nem volt mivel elfoglalni magamat, szóval egyre érdekeltebbé váltam. Ezután minden olyan gyorsan zajlott abban az időszakban.”

Sainz szerződtetését alig 2 nappal Vettel távozása után jelentette be a Ferrari, a spanyol pilóta pedig tisztában volt azzal, hogy mivel a szezon előtt vannak, nem lesz egyszerű dolga, de a McLaren szerinte nagyon profin kezelte a helyzetet.

Még több F1 hír:

„Amikor a Ferrarihoz szerződsz, tudod mi jön; a sajtó figyelme. A lezárások közepén voltunk, és tudtuk, hogy amikor végre Ausztriába érünk, nagyon sok kérdés fog érkezni.”

„Olyan időszak volt, ami óriási figyelmet kapott a média részéről, különösen Spanyolországban. Nem hiszem, hogy sokan arra számítottak volna arra egy vagy két éve, hogy Carlos Sainz a Ferrari pilótája is lehet, szóval ez nagy sztori volt.”

„De ez gyorsan el is ült, a McLarennel sikerült úgy kezelni a helyzetet, hogy ne adjunk táptalajt a különböző történeteknek, és a jelenre akartunk fókuszálni, Ez jól is sikerült, a kapcsolatom a McLarennel végig nagyon laza, és nyitott volt, szóval sosem éreztem magamon akkora nyomást.”

Ennyit kínálhatott a Mercedes Hamiltonnak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk 81 éves korában elhunyt Mr. Mercedes, vagyis Jürgen Hubbert
Következő cikk A Ducati, mint F1-es motorgyártó?!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország