Szocsi: lesz éjszakai futam, de ez 300 millió rubelbe kerül

Szocsi: lesz éjszakai futam, de ez 300 millió rubelbe kerül

Vasárnap a pályára látogatott Dmitrij Kozak miniszterelnök-helyettes is, aki elmondta, dolgoznak a villanyfényes futamon, de ehhez tőkeinjekcióra van szükség. Bernie Ecclestone közben kijelentette, addig marad az F1 Oroszországban, amíg akarnak, és...

Mindezt az orosz riporterek előtt fejtette ki a 85 éves brit, aki nem sokkal később már Vlagyimir Putyinnal nézte együtt a versenyt a lelátón. Ecclestone azt is elárulta, „örülne” egy második versenynek Oroszországban, „és felejtsék el a szerződést”, az F1 „addig marad, amíg akar”.

Kozak elmondta, tegnap hosszasan tárgyaltak Ecclestone-nal a továbbiakról, és most azt szeretnék elérni, hogy orosz befektetőket vonjanak be a futamrendezésbe, akik állnák a jogdíj másik felét, ami a Lukoil után marad fenn. Hangsúlyozta, a futamrendezés gazdaságos, a jegyeladások fedezik a kiadásokat, és az adóbevétel igazolja a költségeket.

Az éjszakai futam lehetősége még mindig adott, és Kozak kijelentette, a jövőben biztosan villanyfényes futam lesz, de előtte be kell vonni a már említett befektetőket, mert további kiadások várhatóak ezzel: egészen pontosan 300 millió rubel költséget jelent az időpontváltás, azaz körülbelül 1.2 milliárd forintba kerül.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Bernie Ecclestone
Cikk típusa BRÉKING