Szocsi és Portugália között dőlhet el a szeptember végi rendezés joga az F1-ben

Az oroszok megerősítették, hogy a portugálok komolyan gondolják a rendezést, ami okozhat számukra némi nehézséget, de Szocsi továbbra is az eredeti tervek szerint készül.

Grandstands at the Sochi Autodrom Andy Hone

Andy Hone / Motorsport Images

Idén eddig Monaco, Franciaország, Hollandia, Azerbajdzsán, Szingapúr és Japán volt kénytelen nemet mondani a Forma-1-re a koronavírus miatt. A következő héten azonban kezdetét veszi a 2020-as szezon, rögtön két futammal a Red Bull Ringen.

Még több F1 hír:

Egyelőre csak 8 helyszínt jelentettek be, de nem kizárt, hogy olyan pályák is csatlakoznak, melyek alapesetben nem rendezhettek volna futamot idén. Mugello gyakorlatilag bejelentés előtt áll, de Imola, Hockenheim és Portimao is esélyes.

Az F1 történetének legbonyolultabb és legsűrűbb szezonja áll előttünk, beleértve a koronavírust, a halasztásokat, a szabályváltozásokat, és a naptárat, amit jelentős mértékben átszabtak, mint arról korábban már beszámoltunk.

A következő bejelentés Mugello részéről érkezhet, ahol holnap fog tesztelni a Ferrari a 2018-as autójával. Az olaszok a saját pályájukon teljesíthetik az 1000. F1-es versenyüket, ami nagyon különleges lenne.

Európán belül könnyebb lehet mozognia a Forma-1-nek, így az idei év többségében ezekből a pályákból állhat. Egyelőre zárt ajtók mögött lesznek a futamok, de nem kizárt, hogy később rajongókat is fogadjanak ezeken az eseményeken.

A scenic view of the Sochi track and grandstand

A scenic view of the Sochi track and grandstand

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

Az oroszok is nyitottak lehetnek erre, akik most azon dolgoznak, hogy szeptember 27-én meg tudják rendezni a versenyüket. A Formula Passion oldalán Alexey Titov, az Orosz Nagydíj promótere azt mondta, arra készülnek, hogy a versenyüket megrendezzék, és az eredeti időpont szerint tegyék meg ezt.

Az orosz szakember hozzátette, mondhatja ezt annak ellenére, hogy a portugálok is erre törekednek Portimaóban, ami aggodalomra adhat okot. Azt ugyan elismerték, hogy Szocsiban is okoz némi aggodalmat a vírussal kapcsolatos helyzet, de mindent megtesznek azért, hogy leküzdjék ezeket a problémákat.

Az erre a célra létrehozott szervezőbizottság segít megoldani ezeket a problémákat, hogy minden elem időben a helyére kerüljön. Az egyik kulcsfontosságú kérdést a logisztika jelenti, de biztosak benne, hogy minden problémát meg fognak oldani.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Mansour Ojjeh lemondott a McLaren igazgatói tisztségéről, fia veszi át a helyét - sajtóhír
Következő cikk A Sky szerezte meg a német közvetítési jogokat, dedikált Forma-1-es csatornát indítanak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország