BRÉKING

Szívszorító: Bianchi megszorította a családtagok kezeit, de még mindig kómában van

Jules Bianchi édesapja részben rossz, részben pedig jó hírekkel szolgált a francia versenyző aktuális állapotáról.

Az F1-es versenyző 6 hónappal ezelőtt szenvedett súlyos balesetet a Japán Nagydíjon.

Gyakorlatilag a becsapódása óta kómában van, amit nemrég édesapja, Philippe Bianchi erősített meg a Nice Matin kérdésére.

Az azonban mindenképpen jó hír lehet, hogy Bianchi egy szerve sem állt le, és azok úgy működnek, mint bármely más egészséges embernél.

„Minden szerve úgy működik, mint kellene, segítség nélkül, de még mindig eszméletlen és kómában van.”

Japánban messze rosszabb diagnózissal álltak elő az orvosok.

„Ott azt mondták, hogy egy évnek kell eltelnie, míg szállítható állapotban lesz. Végül 7 héttel később hazatérhetett, mert gyorsan elkezdett saját magától lélegezni.”

Bianchinak azonban időről időre vannak „aktívabb” pillanatai is az ágyban feküdve.

„Néha aktívabb. Ilyenkor mozog, vagy megszorítja a kezünket. Nehéz tudni, hogy ezek csak reflexek, vagy igazi reakciók tőle. A lényeg az, hogy az egészsége nagyon jó kezekben van.”

A 25 éves versenyző családja minden egyes percben ott van a versenyző ágya mellett, és reménykednek abban, hogy Jules a következő időszakban komolyabb javulást mutat és esetleg kijön a kómából.

„Nagyon fontos, hogy ott legyünk mellette. Minden egyes nap ott vagyunk vele az édesanyjával és a testvéreivel, valamint Ginával, Jules barátnőjével. Folyamatosan váltjuk egymást.”

Bianchi helyzete nem könnyű, mivel súlyos agysérülést szenvedett, így lehetséges, hogy már soha jön ki a kómából, de család gondolni sem akar erre.

Jules rengeteg levelet kap a rajongótól, akik természetesen ugyancsak kitartanak a pilóta mellett.

„Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek ezekért a támogatásokért, és ha lesz valami új, akkor azt azonnal közölni fogjuk, függetlenül attól, hogy az jó, vagy rossz hír.”

Az édesapának különösen nehéz elviselnie azt, hogy ilyen állapotban kell látni a fiát.

„Ez most nehezebb, mint amikor bekövetkezik egy gyors halál. A szenvedésnek nincs vége, és minden nap gyötrelmet jelent.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Ne feledjétek, reggel Kínai Nagydíj, ÉLŐBEN! Időrend ITT! fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 11.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A motorspórolás már Kínában kezdődik – nincsenek fejlesztések, és nincs új motor sem
Következő cikk Raikkönen: A csapatfőnöktől függ, hogy jövőre is a Ferrari versenyzője leszek, vagy sem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország