Szirotkin: Ki szereti, ha fizető versenyzőnek nevezik?

Szergej Szirotkin nem kapálózik a ráaggatott címkék ellen, és majd inkább a pályán mosná le a kellemetlen jelzőket. A Sauber F1 Team jövőbeni versenyzője tisztában van vele, mekkora nyomás nehezedik rá.

Szirotkin első napja nagyrészt az üléspróbával telt a Saubernél. Később több megbeszélést is tartottak a technikusokkal, majd alaposan kielemezték az F1-es kormányt, mely „alig összehasonlítható az eddig használttal”. Szirotkin szeptember 27-én fog debütálni a Sauberrel: az orosz verenyző hazai pályán, a 2014-ben bemutatkozó Szocsiban körözhet egy demo erejéig.

A befolyásos és tehetős apával rendelkező Szirotkin augusztus 25-én lesz 18 éves, és ugyan még odébb van a tényleges bemutatkozás, de máris meglepte valami.

„A kormány. Hihetetlen, mennyi funkciót gyűjtöttek össze rajta! Este egy kisebb feladatot is elvégeztünk, hogy mennyire boldogulok ezekkel a funkciókkal”- mondta Szirotkin. „Egész jól ment. Összességében nagyon sok benyomásra tettem szert itt, és majd nyugodtan át is gondolom őket. A második napon további megbeszélések szerepelnek a programban, és ehhez jön még ez a kör a sajtóval, majd egy megbeszélés a csapat fizikoterapeutájával, Jo Lebererrel. Két pozitív nap itt Hinwilben, egy jó kezdés.”

Amennyiben sikeres lesz a felkészülése, jövőre minden idők legfiatalabb versenyzőjeként debütálhat a sportban. „Tudom, hogy nagy a nyomás”- idézte a Speedweek. „De próbálok nem sokat gondolni erre. Egyszerűen jó munkát fogok végezni, és a saját feladataimra fogok koncentrálni. A többi meg majd jön magától. Természetesen mindig nyitott füllel kell járnod, de ebben az esetben különösen okos, ha nem veszek a szívemre minden kritikát.”

Mindössze 18 évesen bekerülni az F1-be nem kis dolog, nem beszélve a kevés tapasztalatról. „Mielőtt még nem vezettem, had ne kelljen megállapítanom, hogy készen állok-e rá. Az világos, hogy az ugrás óriási. Még előttem van három versenyhétvége a Formula Renault-ban, és van fél évem arra, hogy felkészüljek a Forma-1-es feladatomra. Elég időnk van, el tudom sajátítani. Folyamatosan erre gondolok.”

És mit gondol a fizető versenyző címkéről, melyet ráaggattak? „Ki szereti azt, ha fizető versenyzőnek nevezik? Én így látom ezt: a legtöbb fiatal versenyző, aki az utóbbi években érkezett a Forma-1-be, fizető versenyző volt. Az egy dolog, hogy ilyen módon jutsz be a nagydíjversenyzésbe. Amitől a leginkább értékkel bírsz, az nem a hozzájárulásnak tudható be, hanem az eredményeknek, amiket elérsz. Ha kemény dolgozok, és jól megyek, akkor maguktól eltűnnek a fizető versenyzőről szóló történetek.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING