Szinte teljesen átépítette az Aston Martin a tavalyi autóját

Az Aston Martin elárulta, hogy a 2023-as Forma-1-es szezonra tervezett autót nagy mértékben átalakították, hogy egy „kompromisszummentes dizájnt” alkossanak.

Aston Martin, AMR23, launch

A 2022-es idénye nehezen indult a Silverstone-i gárdának, hamar meg kellett változtatniuk az autó koncepcióját, de úgy érzik, jó irányba haladtak a tél folyamán. Dan Fallows műszaki igazgató szerint az AMR23 „95 százalékban” üt el az elődjétől, új az első szárny, az oldaldobozok sokkal agresszívebb lejtéssel és egy új motorfedőt is kapott.

Fallows elmondta, az Aston Martin nem akarta visszafogni magát, mivel előre szeretnének lépni a mezőnyben: „A tervezőcsapat mindenképpen kompromisszumok nélkül akarta kihasználni a szabályokat. A rajtrács elejére tartunk, hogy kihívást jelentsünk az élmezőnyre, ezt pedig konzervatív hozzáállással nem lehet.”

„Az AMR23 egy jelentős előrelépés a 2022 második felére finomhangoltnak, most minden kritikus területen tudtunk javítani. Azokat a megoldásokat használja, ami véleményünk szerint a legtöbb teljesítményt hozza nekünk és megtestesíti azt a víziót, amit az elmúlt hónapokban együtt építettünk.”

Az autó jelentős változásai ellenére Fallows szerint sikerült a tavalyi gép összes pozitívumát megtartaniuk: „Úgy vágtunk neki az évnek, hogy merészek és agresszívak leszünk, megpróbálunk tanulni a tavalyi leckékből. Az AMR22-vel is elég jól haladtunk, ehhez képest egy evolúciós lépcsőfokot léptünk, de nagyon jó alapnak bizonyult.”

„Ugyanakkor mindenképpen agresszívak akartunk lenni: Az egész mérnöki csapat elé olyan kihívást akartunk állítani, ami komolyan tudja őket motiválni, és ezt szerintem lehet látni az autó végső dizájnján.”

Fernando Alonso érkezése komoly löketet adott a csapatnak és a spanyol is azt reméli, hogy az AMR23 erős kiindulópont lesz az év elején, amivel akár nyomást is gyakorolhatnak a három nagycsapatra:

„Amennyiben lehet, mindenképpen vezetnünk kell a középmezőnyt és közelebb kerülni a három topcsapathoz. Idén számomra a legfontosabb, hogy ez az autó, ez az alap legyen a megfelelő a jövő Aston Martinjainak fejlesztéséhez. Szerintem a tavalyi csomaggal voltak bajok, ez látható volt kívülről is.”

„A csapat átment pár dolgon a szezon folyamán és az év végére sokat fejlődtek. Ezek a nehézségek már semminek tűnnek, amikor az ember megérti őket és tud végül egy fejlesztési programot építeni az autóra.”

„Ez lesz a valódi első autójuk az új szabályzat alapján és remélhetőleg még tovább tudják fejleszteni. Ez lesz számomra a legnagyobb cél ebben az évben, hogy fejlődjünk az év folyamán és 2023-at egy olyan autóval fejezzük be, ami biztos alapja a jövő Aston Martinjainak.”

Alonso még korábban egy egészen érdekes nyilatkozatot is tett új csapattársáról.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sajtó: Komoly mennyiségű lóerőt talált a télen a Mercedes
Következő cikk Újabb gyártó jön az F1-be? Domenicali sejtelmes...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország