Vettel nyerte a szingapúri időmérőt a két Red Bull előtt: elfogyott a Mercedes

Sebastian Vettel egy szenzációs idővel a neve mellett szerezte meg pályafutása 49. időmérős győzelmét, ami Szingapúrban már a negyedik neki.

Q1

A Q1 nem hozott óriási meglepetést és azok estek ki, akik eddig is gyengén szerepeltek a szabadedzéseken. Nyilvánvalóan a Williams rajongóinak ez így is óriási csalódás, miután egyik autójuk sem jutott be a Q2-be. Massa a 17., addig Stroll a 18. helyen fejezte be az időmérőt. Rajtuk kívül még a két Sauber esett ki az abszolút utolsó helyen, és Magnussen búcsúzott a Haas gépével. A francia csapattársa éppen hogy csak tovább tudott menni.

 

A legjobb időt Verstappen rakta össze, de csak minimális különbséggel Ricciardo és Alonso előtt. Vandoorne a másik McLarennel szintén igencsak előkelő helyen végzett és 5. lett. A két McLaren közé Sainz vetődött be a Toro Rossóval, mely nagyon füstölt a Q1 fináléja előtt, de nem lett nagy gondja belőle. A spanyol pilóta orosz csapattársa szintén befért a TOP-10-be a Q1-ben. Érdekesség, hogy Palmer jobb időt ment a 7. helyen, mint Hülkenberg, aki kilencedikként lépett tovább. 

Az olajos rész a Q1 végére sokat tisztult a pálya utolsó szektorában, így emiatt Bottas, Räikkönen, Vettel, Pérez és Ocon is csak hátrébb végzett, mivel ők bent maradtak. 

 

Q2

A Q2 legnagyobb kiesője a Force India volt, mindkét pilótájával lemaradt a Q3-ról. Pérez (a csapatára panaszkodott a gumik miatt) és Ocon mellett Kvyat és Grosjean búcsúzott. KIESŐK: Palmer, Pérez, Kvyat, Ocon, Grosjean.

A Red Bull a Q2-ben is odatette magát. Verstappen volt a leggyorsabb Ricciardo előtt. Nagyon kicsi volt kettejük között a különbség. Räikkönen a harmadik helyen 0,2 másodpercre volt a Red Bulloktól, ami biztató volt az ő szempontjából. A finn „Jégember” mögött érkezett Vettel és Hamilton. 

A McLaren-Hondák ott tudtak lenni a Q3-ban, ráadásul úgy, hogy Vandoorne volt a gyorsabb. Hülkenberg bejutása szintén nem lehet meglepetés, addig Sainz teljesítménye megsüvegelendő. 

 

Q3

A Q3-ban mindkét Red Bull hibázott, ami sokba került nekik. Verstappen és Ricciardo sem lehet túl elégedett a második, illetve a harmadik helyen, mert nagy esélyük volt a pole-ra. Ezzel szemben Vettel nagyon szépet ment és nem hibázott. A másik Ferrari pedig csak a negyedik lett.

A Mercedesnél verhették az asztalt, mivel Hamilton az ötödik, addig Bottas a 6. időt rakta össze, közvetlen Hülkenberg és a Renault előtt. 

Végeredmény - időmérő - Szingapúri Nagydíj 2017

HelyVersenyzőAutóMotorIdőKülönbség
1 germany Sebastian Vettel  Ferrari Ferrari 1'39.491  
2 netherlands Max Verstappen  Red Bull TAG 1'39.814 0.323
3 australia Daniel Ricciardo  Red Bull TAG 1'39.840 0.349
4 finland Kimi Raikkonen  Ferrari Ferrari 1'40.069 0.578
5 united_kingdom Lewis Hamilton  Mercedes Mercedes 1'40.126 0.635
6 finland Valtteri Bottas  Mercedes Mercedes 1'40.810 1.319
7 germany Nico Hulkenberg  Renault Renault 1'41.013 1.522
8 spain Fernando Alonso  McLaren Honda 1'41.179 1.688
9 belgium Stoffel Vandoorne  McLaren Honda 1'41.398 1.907
10 spain Carlos Sainz Jr.  Toro Rosso Renault 1'42.056 2.565
11 united_kingdom Jolyon Palmer  Renault Renault 1'42.107 2.616
12 mexico Sergio Perez  Force India Mercedes 1'42.246 2.755
13 russia Daniil Kvyat  Toro Rosso Renault 1'42.338 2.847
14 france Esteban Ocon  Force India Mercedes 1'42.760 3.269
15 france Romain Grosjean  Haas Ferrari 1'43.883 4.392
16 denmark Kevin Magnussen  Haas Ferrari 1'43.756 4.265
17 brazil Felipe Massa  Williams Mercedes 1'44.014 4.523
18 canada Lance Stroll  Williams Mercedes 1'44.728 5.237
19 germany Pascal Wehrlein  Sauber Ferrari 1'45.059 5.568
20 sweden Marcus Ericsson  Sauber Ferrari 1'45.570 6.079
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Szingapúri Nagydíj
Alesemény Szombat
Pálya Singapore Street Circuit
Versenyzők Daniel Ricciardo , Fernando Alonso , Kimi Raikkonen , Lewis Hamilton , Max Verstappen , Sebastian Vettel , Valtteri Bottas
Csapatok Mercedes , Red Bull Racing , Ferrari , McLaren
Cikk típusa Motorsport.com hírek