Motorsport.com hírek

Hamilton nyerte a drámai Szingapúri Nagydíjat, Vettel, Räikkönen és Verstappen is kiesett a rajtnál

Lewis Hamilton egy újabb nagyon fontos győzelmet szerzett, ezúttal Szingapúrban, amit nagyban köszönhet a Ferrari és a Red Bull rajtbalesetének. Innen nehéz lesz az olaszoknak…

The damaged car of Kimi Raikkonen, Ferrari SF70H after crashing out of the race

The damaged car of Kimi Raikkonen, Ferrari SF70H after crashing out of the race

Sutton Images

A verseny előtt pár órával egy igen komoly zivatar érkezett meg a pálya fölé. Sok helyen szabályosan állt a víz a szingapúri utcai aszfaltcsíkon, de nem sokkal azután, hogy elállt az eső, szinte azonnal felszáradt a pálya a magas páratartalom és hőmérséklet miatt. 45 perccel a rajt előtt megint leszakadt az ég, ami hol rákezdett, hol enyhébb volt. Még mielőtt megjött volna a zöld jelzés, hevesen esni kezdett. 

A versenyzői felvonuláson ezúttal is remek volt a hangulat, amiről Ricciardo is gondoskodott. Az ausztrál elmondta, ha a holland csapattársa bármi butaságot is csinál a rajtnál, bízik benne, hogy nem őt, hanem inkább Vettelt üti ki az élről. 

Verstappen ennél azért óvatosabb versenyre számított, baleset nélkül: "Megpróbálok jól rajtolni. Ha továbbra is a második vagyok - nos, hosszú futam lesz. Türelmes leszek, de jó eredményt akarok elérni, miután volt pár balszerencsés futamom. Megérdemlünk egy jó eredményt."

 

A 10. jubileumi szingapúri verseny esős körülmények között vehette kezdetét. Az első hat pilóta köztes gumikon indult el, míg Hülkenberg, Alonso és Vandoorne például az esőgumikon vágott neki a távnak. Kvyat, Grosjean és Stroll volt még, akik a köztes abroncsokat választották. További érdekesség, hogy a mezőnynek semmilyen tapasztalata nem volt ilyen körülmények között Szingapúrban, ami pláne megbolondította a show-t.

 

Az FIA ezúttal elég tökös volt, és a mezőnyt egy felvezető kör után elengedte, álló rajttal! Tette ezt annak ellenére, hogy páran a nagy vízpermetre panaszkodtak. 

 

A rajt enyhén szólva sem volt sima! Vettel gyengébben kapta el a rajtot, míg Räikkönen szenzációsan jött el. Verstappen a két Ferrari közé került, és miközben Vettel elkezdte ráterelni az autóját a hollandra, a Red Bull összeért a másik Ferrarival. Ennek pedig az lett a vége, hogy Max és Kimi azonnal kiesett.

 

A Ferrari és a Red Bull menet közben nemcsak Vettelt találták el, hanem Alonsót McLaren-Hondáját is, aki pedig harmadikként fordult volna el az első kanyarban. A négyszeres világbajnok autója szintln megsérült, az első orrkúpját is elvesztette, és ő sem tudta folytatni a nagydíjat.

 

Hihetetlen, vagy sem, de ez megint egy olyan futam volt Verstappen neve mellett, amit nem a saját hibája miatt volt kénytelen feladni. Idén ez már a hetedik kiesése volt.

Az FIA a nagydíj leintése utána vizsgálja meg a rajtnál történteket.

A biztonsági autós fázis az 5. körig tartott. Ekkor így nézett ki a TOP-10 sorrendje: Hamilton, Ricciardo, Hülkenberg, Pérez, Bottas, Palmer, Vandoorne, Ocon, Sainz, Magnussen. 

Az újraindításkor Hamilton, Ricciardo, Bottas, Sainz, Kvyat, Stroll és Grosjean köztes gumikon volt kint, míg a többiek az esős abroncsokat választották. Palmer rögtön előzött egyet és ekkor már az 5. helyen állt a Renault-val. A brit kihasználta az esőgumikat a Mercedes ellen.  

Alonso a 9. körben esett ki, noha a rajtnál az első kanyarban még harmadik volt. Szenzációsan jött el a startnál, de kiütötték őt, és a gépe bal oldala súlyos károkat szenvedett, így csoda, hogy eddig bírta.

 

Két körrel később Kvyat hibázott és a falnak csapódott. Az orosznak neme esett baja, és rögtön bocsánatot kért a Toro Rossótól. Emiatt ismét biztonsági autós fázis volt érvényben. És ahogy az várható volt, páran kihasználták az alkalmat és kereket cseréltek. Mindenki az átmeneti gumikra váltot át, akik kint voltak a bokszban.

A második SC fázis alatt a TOP-10 sorrendje a következőképpen festett a kiállások után: Hamilton, Ricciardo, Bottas, Sainz, Hülkenberg, Pérez, Palmer, Stroll, Vandoorne, Massa. A mezőny a 14. kör végén indulhatott ismét útjára a 61 körös futamon. Ekkor csak Hamilton és Bottas nem volt kereket cserélni a második SC-os fázisnál.

 

Magnussen volt az első nagy „előző” az újraindításnál. A Haas versenyzője éles csatát vívott Massával. A Williams versenyzője többször összeért az amerikaiak gépével, de megúszták a dolgot. A dán ezzel azonban még mindig nem volt pontszerző.  

 

Magnussen a 25. körben igazi FÉRFIKÉNT elsőként úgy döntött, hogy slick gumikra vált át. Kockáztatott, de nem volt miért nem megtennie ezt. A Haas ultra-lágyakat kapott egy lassabb kiállást követően. A bal elsőt nem tudták feltenni gyorsan. A Red Bull a 29. körben állt ki az ultra-lágy gumikért. Ricciardo kerekeit 2.4 másodperc alatt cserélték le. Bottas is ugyanabban a körben érkezett. A finn cseréje még gyorsabb volt a Mercedesnél: 2.3.  Hamilton a 30. körben ment be az élről, 2.5 másodpercig tartott a Mercedes cseréje. 

 

A 38. körben Ericsson szerencsétlen kiesése miatt hajtott be a pályára a biztonsági autó, már harmadik alkalommal. A mezőnyt 26 perccel a leintés előtt engedték el újra. A sok incidens miatt ekkor már nem a körszámlálót mutatták, hanem a perceket, hiszen 2 óra az időlimit a Forma-1-ben.

13 perc volt hátra, amikor Hülkenberg is feladta. A Renault technikai okok miatt volt kénytelen idő előtt kiállni. 3 perccel később Magnussen káromkodott, amiért ki kellett állni az MGU-K meghibásodása végett.

 

A versenyt végül Hamilton nyerte meg a Mercedesszel, ezzel nagyon fontos pontokat gyűjtvén, főleg azok után, hogy a fő riválisa még csak célba sem ért. Másodikként Ricciardót intették le, aki idén már sokadszorra használta ki a lepattanót. A dobogó harmadik fokát pedig Bottas szerezte meg a másik Mercedesszel.

A legjobb ötben zárt még Sainz a Toro Rossóval, akinek ez a negyedik hely felérhet egy győzelemmel is. A spanyol mögött Pérez sem lehet boldogtalan, aki ugyancsak sok egységet szerzett a csapatának. A Force India után Palmer nevét találjuk. A Renault brit pilótája az első pontjait húzta be 2017-ben, de az ülését már „eladták” 2018-ra, amit a fentebb említett Sainz kap meg.

Pontszerzőként ért még célba Vadoorne a McLarennel, Stroll a Williamsszel, Grosjean a Haas színeiben, és Ocon a másik Force Indiával. 

7 érdekesség a Mercedes "félig" F1-es szuper-autójáról, amit eddig nem tudhattál

Hamilton pályafutása 60. győzelme volt ez, amivel egy újabb remek jubileumot ünnepelhet. Szingapúrban pedig a harmadik ilyen sikere volt.

Végeredmény - Szingapúri Nagydíj 2017

HelyVersenyzőAutóMotorKülönbség
1 united_kingdom Lewis Hamilton  Mercedes Mercedes 2:03'23.543 
2 australia Daniel Ricciardo  Red Bull TAG 4.507
3 finland Valtteri Bottas  Mercedes Mercedes 8.800
4 spain Carlos Sainz Jr.  Toro Rosso Renault 22.822
5 mexico Sergio Perez  Force India Mercedes 25.359
6 united_kingdom Jolyon Palmer  Renault Renault 27.259
7 belgium Stoffel Vandoorne  McLaren Honda 30.388
8 canada Lance Stroll  Williams Mercedes 41.696
9 france Romain Grosjean  Haas Ferrari 43.282
10 france Esteban Ocon  Force India Mercedes 44.795
11 brazil Felipe Massa  Williams Mercedes 46.536
12 germany Pascal Wehrlein  Sauber Ferrari 2 laps
  denmark Kevin Magnussen  Haas Ferrari  
  germany Nico Hulkenberg  Renault Renault  
  sweden Marcus Ericsson  Sauber Ferrari  
  russia Daniil Kvyat  Toro Rosso Renault  
  spain Fernando Alonso  McLaren Honda  
  germany Sebastian Vettel  Ferrari Ferrari  
  netherlands Max Verstappen  Red Bull TAG  
  finland Kimi Raikkonen  Ferrari Ferrari  

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen Vettelt hibáztatja, és örül, hogy mindhárman kiestek
Következő cikk Ricciardo örül, hogy elrontotta a rajtot, mert ő is kieshetett volna

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország