Forma-1 Amerikai Nagydíj

Szijjártó Péter állást foglalt Nyikita Mazepin ügyében

A Haas volt Forma-1-es pilótája, Nyikita Mazepin az Európai Unió szankciói ellen harcol, aminek következtében nem versenyezhet orosz zászló alatt, most pedig a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter is beszállt mellette a ringbe.

Nikita Mazepin, Haas F1 Team

Közel két éve szerepelt utoljára a Forma-1-ben, de Nyikita Mazepin ma is a hírekben szerepel, bár most csak közvetetten. A téma azon szankciók, amiket Ukrajna megtámadása után vetettek ki orosz sportolókra – Mazepin ekkor veszítette egyébként el az ülését a Haasnál -, és amik rengeteg orosz sportolót, valamint oligarchát és hozzátartozóit érintettek.

Az orosz versenyzőt ezek édesapja, Dimitrij, az ország egyik leggazdagabb embere révén érintették, azonban mivel ő is a család tagja, Nyikita is felkerült a szankciós listára és nem vehet részt az FIA és a nyugati országok által megrendezett sorozatokban, idén az ázsiai Le Mans-sorozatban szerepelt, melyet az Egyesült Arab Emírségekből üzemeltetnek.

Most a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter is megszólalt a témában, aki pénteken találkozott a volt versenyzővel és ezután elég keményen odaszólt az Európai Uniónak a TASZSZ hírügynökségnek adott interjújában: „Az Európai Unió felvette Mazepint is a szankciós listára, ami sajnos a kommunista elvekhez való visszatérés. A múltban a kommunisták tartották a gyerekeket felelősnek a szüleik vélt bűneiért.”

Mazepin idén sikeresen megtámadta azonban ezt a döntést a bíróságon, azonban később az Unió ugyanúgy visszarakta őt a listára: „Nem véletlen, hogy az Európai Unió Bírósága két különböző döntésében is úgy ítélt, Nyikita Mazepinnek hagyni kellene, hogy végezze a munkáját, azaz, hogy az Európai Unió versenyein is részt vehessen.”

Mindeközben Nico Rosberg kijelölte, kit látna szívesen Max Verstappen mellett, ha Sergio Perez távozna a Red Bulltól.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Prost: Verstappennek nincs más hobbija a Forma-1-en kívül
Következő cikk Egykori F1-es: A McLaren visszakereste a Ricciardónak kifizetett lelépési pénzt

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország