Szerződést hoszabbít a Sauber és az Alfa Romeo, különleges festéssel készülnek

Az Alfa Romeo további egy évvel meghosszabbította a Sauber Engineering által működtetett csapat gyári támogatását.

La livrea dell'Alfa Romeo ad Imola

Fotót készítette: Alfa Romeo

Bár sosem volt igazából kérdéses, hogy a két fél folytatni fogja együttműködését 2021-ben is, máig nem volt hivatalosan megerősítve a dolog. A két cég 2018-ban kezdett bele partnerségébe, ekkor az olasz gyártó még csak szponzor volt, de egy év múlva már ők voltak az Alfa Romeo Racing névadói.

Bár a bejelentéssel együtt nem erősítették meg a pilótapáros nevét, széles körben az a hír járja, Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi maradni fognak sorozatban harmadik szezonjukban is. A hinwili alakulatnak kemény 2020-as szezonja volt a motorszállítójukkal, a Ferrarival és annak másik ügyfelével, a Haasszal együtt. Nyolcadikak a pontversenyben öt ponttal – tavaly 57-et szereztek.

Még több F1 hír:

A csapatfőnök, Fred Vasseur bízik abban, hogy 2021-ben ennél jobbak lesznek: „Az Alfa Romeóval való kapcsolatunk meghosszabbítása a kölcsönös bizalom záloga mindkettőnk részéről."

"A Sauber személyében az Alfa Romeo egy elkötelezett, teljesítménycentrikus partnerre talált, akikre rábízhatják a márkát. Lekötelez, hogy továbbra is nevünkben hordozhatjuk az Alfa Romeo örökségét és múltbeli sikereit.”

„Mindkét fél eleve úgy számolt, hogy ennek a kapcsolatnak hosszú távon lesz majd meg a gyümölcse. Ennek az utóbbi három évben szilárd alapjait tettük le és 2021-ben, illetve utána szeretnénk le is aratni a gyümölcseit.”

La livrea dell'Alfa Romeo ad Imola

La livrea dell'Alfa Romeo ad Imola

Fotó készítője: Alfa Romeo

A Fiat Chrysler Automobiles vezérigazgatója, Mike Manley arra mutatott rá, hogy a Sauber szakértelme már utcai autóikra is hatással volt: „A versenyzés és a teljesítmény az Alfa Romeo DNS-ébe ivódtak. A márka gyakorlatilag a versenypályákon született és ma is a motorsport legfelsőbb szintjén versenyez.”

„A Sauberrel való együttműködés a vásárlóinkhoz is eljuttatja a csapat tudását, ahogy azt már látni az új Giulia GTA és GTAm esetében, melyek a Sauber Engineering technikai segítségével készültek az aerodinamika terén.”

A csapat az Alfa Romeo fennállásának 110. évfordulóját az Emilia-Romagnai Nagydíjon különleges festéssel ünneplik, melyet a márka Centro Stile részlege készített, és a hátsó szárny véglapjaira és a motorfedőre festett olasz zászló mellett az „Üdv újra, Imola!” felirat is látható rajta angolul.

A McLaren kíváncsian figyeli a Ferrari fejlődését

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A McLaren kíváncsian figyeli a Ferrari fejlődését
Következő cikk Szinte biztosra vehető az Alfa Romeo jövő évi párosa

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország