„Szerintem jó lépés lenne a Red Bull számára leigazolni Norrist”

Az egykori Forma-1-es pilóta, Johnny Herbert szerint három versenyző tudná felvenni a versenyt Max Verstappennel azonos körülmények között a mai mezőnyből. Úgy véli, hogy Lando Norris lenne talán erre a legalkalmasabb.

Lando Norris, McLaren, Imola trophies for Charity

A tavaly megszerzett 15 győzelem után idén sincs nehéz helyzetben Max Verstappen, aki eddig domináns teljesítményt nyújtva minden idei Forma-1-es futamon képes volt dobogóra állni. Úgy tűnik, hogy Perez nyomása is enyhült, ezzel kapcsolatban az egykori F1-es azt nyilatkozta, hogy három pilóta lenne alkalmas hosszabb ideig kihívás elé állítani a hollandot.

„Ha nagyobb versenyt akarsz látni Verstappen és a csapattársa közt, akkor vagy Russellre, Hamiltonra vagy Charles Leclercre, esetleg Lando Norrisra van szükséged” - vélekedett az OLBG által idézett korábbi F1-es pilóta, Johnny Herbert.

„Lando Norrisnak hosszú távú szerződése van a McLarennel, és nem tudom, hogy van-e benne teljesítményzáradék, hogy a McLarentől eligazoljon. Szerintem jó lépés lenne számára a Red Bull. Pozitivitást adna a csapatnak, és szerintem ő több mint alkalmas arra, hogy megbirkózzon ezzel a feldattal.”

Egyes, elsősorban mexikói sajtóorgánumok azzal vádolták a Red Bullt, hogy Verstappen alá dolgoznak, és ez okozza Perez szenvedését a holland ellen ugyanazzal az autóval – igaz, ezt a csapat oldaláról Horner megcáfolta. Herbert szerint semmi különös nincs abban, hogy nem lehet egyformán kezelni két pilótát egy alakulatnál.

„Egy csapatban mindig lesz olyan, akit jobban favorizálnak, mert tudod, hogy az egyikük jobban fog teljesíteni fog, és következetesen fog versenyezni. Bármennyire is megmutatta Sergio a szezon elején, hogy több mint képes arra, hogy harcoljon Maxszel, de volt egy pont, amikor már nem volt erre képes. Mint Schumacher, Senna, Mansell, ők mindig képesek a legjobbat kihozni a technikából minden hétvégén.”

Eközben a Red Bull Fernando Alonso felfedezettjét követi nyomon, akiről Marko úgy gondolja, hogy remek tehetség, és sokra viheti a versenysportban…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso felfedezettjét figyeli a Red Bull
Következő cikk Domenicali elárulta, hogy hány futamos versenynaptár lenne ideális az F1-nek

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország