„Szeretném Daniel Ricciardót ebben a McLarenben látni”

Ted Kravitz úgy véli, nem korrekt azt mondani, hogy ebben a McLarenben Daniel Ricciardo nem tudna úgy teljesíteni, mint Oscar Piastri. A szakértő szívesen megnézte volna az ausztrált idén a wokingiak autójában.

Daniel Ricciardo, AlphaTauri

Sok víz lefolyt a Dunán, mióta a McLaren bejelentette Daniel Ricciardo menesztését, hiszen míg az ausztrál a csuklótörése után másodszor tér vissza idén, addig a wokingi alakulat színeiben Oscar Piastri több dobogós helyezést, valamint egy győzelmet is szerzett – igaz, a sprintfutamon.

Ennek okán sokan úgy gondolják, hogy a McLarennek megérte az idősebb ausztrált a fiatalabbra cserélni, hiszen így két erős, nagy potenciállal rendelkező pilótájuk van, akik folyamatosan képesek erős pontokat szerezni a csapatuknak.

A szakértők egy kisebb csoportja azonban hangsúlyozta azt, hogy nem tudjuk, mire lenne képes a mai igencsak erős McLaren volánja mögött Ricciardo, így nem korrekt ennyire egyértelmű következtetéseke levonni.

„A teljes igazságosság, átláthatóság és teljesség érdekében szeretném Daniel Ricciardót ebben a McLarenben látni” – jelentette ki Ted Kravitz a Sky F1-es podcastjában, mikor szóba került az ausztrál menesztése.

„Hogy teljesen tisztességesek legyünk Daniel Ricciardóval szemben, nem vagyunk 100%-ig biztosak benne, hogy ne tudná ellátni Oscar Piastri feladatát. Szóval, tudom, hogy ez soha nem fog megtörténni, de gondoltam, hogy ezt elmondom.”

Daniel Ricciardo a hírek szerint újra annak a Max Verstappennek az oldalán köthet ki, aki Alain Prost szerint még hosszú ideig a száguldó cirkusz tagja marad, ugyanis a hollandnak nincs más hobbija a Forma-1-en kívül.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Pirelli: az F1-et megelőző futamok sem segítenének megakadályozni a katari gondok megismétlődését
Következő cikk Marko reagált: Én döntök a visszavonulásomról, nem pedig Horner úr

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország