Személyi változások is voltak a Ferrari csapatánál

Mivel eddigi teljesítményük messze elmaradt a várakozásoktól, a maranellói istálló Mattia Binotto csapatfőnök vezetése alatt gőzerővel dolgozik azon, hogy felzárkózzanak, emiatt több új név is felbukkant a csapat háza táján.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Hét kör telt el eddig a Formula-1 idei szezonjából, de a Ferrari már most több, mint száz ponttal van lemaradva fő riválisától, a Mercedesektől, Sebastian Vettel pedig 62 pontra van az egyéni pontversenyben vezető Lewis Hamiltontól. Ez alapján nem lenne nagy merészség azt állítani, hogy a német gárda jó úton van sorozatban hatodik világbajnoki címe megszerzése felé.

Azonban az olaszoknál pontosan tudják, hogy mennyire válságos a helyzet, és nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy megértsék az idei autójukat visszafogó problémákat. Ennek következtében az F1technical.net által leközölt riport szerint Mattia Binotto, aki idén januárban még verseny- és technikai igazgatóként vette át a stafétát Maurizio Arrivabenétől, immáron csak igazgatóként végzi a munkáját, és elmondta, hogy az istálló felépítésében lényegi változások történtek: az eddigi horizontális struktúra helyett mostantól minden, különböző területekért felelős személy neki fog jelenteni, és ő hozza meg a végső döntéseket.

Még több F1 hír:

Ez az átrendeződés sok alkalmazott feladatkörének módosulásával járult: A Ferrari eddigi főmérnöke, Lewis Hamilton volt versenymérnöke, Jock Clear a jövőben Charles Leclerc edzője lesz, míg a Toro Rosso és az FIA kötelékeiben eltöltött időszaka után tavaly novemberben igazolt Laurent Mekies lesz felelős a taktikáért a versenyhétvégéken.

Ezen felül sok új ember is érkezett a gárdához az utóbbi hetekben: Stephen Boyd a Liberty Mediától igazolt át, és stratégiai tanácsokat fog adni, korábban több F1-csapatnál dolgozott. A Toro Rossótól érkező Maurizio Tommasselli az autó vázának fejlesztéséért lesz felelős, és valószínűleg sokat fog együtt dolgozni a Mercedes volt aerodinamikai szakemberével, Hermann Wolchéval, aki szintén Olaszországba tette át székhelyét. Ezen felül a motorok fejlesztésére szolgáló részlegbe a Renault-tól, a szimulátoros munkákat kielemző csapatba pedig a Red Bulltól érkezett egy-egy új tag.

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, makes a pit stop

Sebastian Vettel, Ferrari SF90, makes a pit stop

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Az alakulat egyébként eddig is folyamatosan dolgozott az autón, Azerbajdzsánban a vázat, Barcelonában a motort érintő fejlesztésekkel jelentkeztek, amit Monacóban és Kanadában további, új turbót és MGU-H-t tartalmazó csomag követett. Az eredmény ehhez képest nem sokat változott, így további munkára van szükség, hogy az SF90 a legtöbbet hozza ki a Pirelli abroncsaiból – ami bevallottan elég nagy probléma náluk.

Maranellóban ezért továbbra sem állt le az élet, hevesen dolgoztak elsősorban a szélcsatornában annak érdekében, hogy olyan megoldást találjanak, amely meghozza a megfelelő leszorítóerőt az autó számára. Ennek pedig a következő hetekben eredménye is lehet: pár hete Binotto a La Gazzetta dello Sportnak árulta el, hogy a mostani hétvégétől kezdve minden futamra hoznak valami újdonságot, most hétvégére egy újragondolt első szárnnyal, majd versenyről-versenyre új padlólemezzel, és új diffúzorral fognak jelentkezni, a csomagot pedig Hockenheimben véglegesítik, a deflektor legújabb verziójával.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen magabiztos vezér
Következő cikk Realistán várja a Francia Nagydíjat a Ferrari csapata

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország