Szélsőséges esetben a Red Bull is eladhatja a korábbi F1-es gépét egy kisebb csapatnak

A Red Bull csapatfőnöke adott esetben nagyon is nyitott lenne arra, hogy visszahozzák az ügyfélautókat a Forma-1-ben, amivel jelentős költségeket spórolnának meg a kisebb alakulatok.

Szélsőséges esetben a Red Bull is eladhatja a korábbi F1-es gépét egy kisebb csapatnak

A Forma-1 történetében sok olyan szezon volt, amikor a nagyobb istállók értékesítették a korábbi versenygépüket egy kisebb alakulatnak, vagy az aktuális modellt privát istállóknak kölcsönözték. Ezzel nagyon sok pénzt lehetett megtakarítani.

Még több F1 hír:

Nem is olyan rég Pirro, az ex-F1-es olasz pilóta beszélt arról, hogy nem érti, miért nem hozzák vissza ezt a régi rendszert, ami azokban az időkben jól működött, és teljesen felesleges minden évre egy új autóval előállni, amit az év végén úgyis leselejteznek.

A koronavírus okozta súlyosabb anyagi károk és gazdasági válság miatt az F1-ben olyan költségcsökkentő intézkedések valósulhatnak meg, amikre eddig nem is számíthattunk. Többek között az a listán szerepel, hogy a jelenlegi autókat megtartják 2021-re, és csak minimális fejlesztési munkát végeznek azon.

Hatalmas pénzeket spórolhatnak meg ezzel a csapatok, de adott esetben nem kizárt, hogy az ügyfélrendszer visszatérjen, és a nagyobb alakulatok ne csak motorokat és egyéb más alkatrészeket adjanak a kisebbek részére.

Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke a Sky Sports F1 kérdésére elmondta, ez egy nagyon is lehetséges forgatókönyv lehet, ha a helyzet megkívánja. Könnyen lehet, hogy ez pár csapat esetében a rajtrácson való maradást biztosítaná.

„Ha egy teljesen szélsőséges helyzetbe kerülnénk, akkor rövid időre, 1-2 évre egyáltalán nem lenne gondom azzal, hogy a kisebb csapatoknak azt mondjam, szabaduljunk meg a kutatási és fejlesztési költségeinktől, és minden mástól, így csak egy versenycsapatnak kellene lennünk, miközben eladjuk az autónkat nekik, mellyel Abu Dhabiban versenyeztünk. Fogd az autót, és vidd.” - idézte a The Race Hornert.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Evgeniy Safronov

„Ez lenne a leggyorsabb módja annak, hogy alacsony költségvetetés mellett versenyképesek legyenek.” - tette hozzá Horner. A Haas F1 Team pontosan ezt szerette volna a Ferrarinál, de a szabályok nem engedték.

Zak Brown, a McLaren első embere korábban azt mondta, a Ferrari és a Red Bull a tűzzel játszik, hogy nem bólint rá a költségvetési felső határ további csökkentésére. Horner szerint ennél sokkal égetőbb problémákat kell megoldaniuk, mivel a költségvetési felső limit csak jövőre lép érvénybe.

A Red Bullnál úgy érzik, hogy túl sok figyelmet fordítanak a költségvetés felső határát érintő kérdésekre, és helyette hatékony módszereket ajánlanak, amik rövid távon jól alkalmazhatóak, és életmentőek lehetnek.

„Most feltételezhetően 4 csapattal lehetne megállapodást kötni: a Haas, az AlphaTauri, a Sauber, és valószínűleg a Racing Point. Mindegyikük egy másik autót próbál másolni. Ez azonban azt jelentené, hogy a középmezőnyben a McLaren és a Renault ki lenne téve ennek a helyzetnek, de mindig lehetetlen lesz egy olyan kompromisszumot találni, ami mindenki számára ideális.”

Horner nagyon is reálisnak gondolja az ötletet, és ha komolyan akarnak beszélni a költségekről, valamint az olyan csapatok helyében lenne, mint az Alfa Romeo, vagy a Haas, akkor megragadná a lehetőséget, és vásárolna egy autót a Ferraritól, a Red Bulltól, vagy a Mercedestől pár évre.”


 

Silverstone után Bahreinben is megnézhetjük, hogy milyen lenne egy kör visszafelé, ami teljesen más kihívásokat tartogathatna a versenyzőknek és a mezőnynek egyaránt.

megosztás
hozzászólás
„Kilinccsel előre” előzött Norris az online versenyen (videó)
Előző cikk

„Kilinccsel előre” előzött Norris az online versenyen (videó)

Következő cikk

A Ferrari folytatja a segítségnyújtást Olaszországban a koronavírus elleni harcban

A Ferrari folytatja a segítségnyújtást Olaszországban a koronavírus elleni harcban
Hozzászólások betöltése