Szavazás

SZAVAZÁS: Melyik volt az év autója a Forma-1-ben?

Újabban arra vagyunk kíváncsiak, hogy az Olvasóink szerint összességében melyik csapat autója teljesített a legjobban a Forma-1 2018-as szezonjában.

Race start

Fotót készítette: Erik Junius

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Mercedes mindkét bajnokságot megnyerte az F1-ben, ráadásul idő előtt. És mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy a Ferrari nagyon komoly erőt képviselt, ám Sebastian Vettel hibái rendkívül sokba kerültek. A négyszeres világbajnok szerint azonban még a hibái nélkül sem lettek volna bajnokok, mert nem voltak elég erősek.

Még több F1 hír:

A szakértők, korábbi bajnokok és a paddock szereplői azonban másképpen látják a helyzetet, mert az SF71H valóban minimum egy szintet képviselt a W09-cel, különösen az évad első felében, amikor egyértelműen a Ferrarié volt a legjobb autó.

A bajnokság harmadik helyén a Red Bull-Racing zárt, mely összességében egy nagyon versenyképes konstrukcióval állt elő. Hiába a gyengébb Renault-motor, az osztrák bajnokcsapat többször is le tudta győzni a németeket és az olaszokat. Közvetlen mögöttük a Renault fejezte be az évet, de a franciák elismerték, hogy az autójuk aerodinamikailag csalódást okozott, és ez jövőre is gondot okozhat számukra.

A Haas autója láthatóan jobb volt, ám az amerikaiak a versenyzőik, elsősorban Romain Grosjean miatt sok pontot dobtak el, valamint ott volt az ausztrál fiaskó is. A legjobb autó címre esélyes lehetne a Force India is, mely ugyan csak 7. lett a konstruktőrök versenyében a tulajdonosváltás miatt elvett pontjaik után, Sergio Pérez és Esteban Ocon gépe nem egyszer okozott meglepetést. Ugyanez igaz a Sauberre is, ami az idei évre egyértelműen a legnagyobb ugrást hajtotta végre a Ferrari támogatásával.

Melyik volt az év autója a Forma-1-ben?

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kimi Räikkönen lett az év versenyzője a Forma-1 2018-as szezonjában a rajongók szerint
Következő cikk A rajongók szerint a Ferrari volt a legjobb autó 2018-ban a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország