SZAVAZÁS: Ki nyeri az Orosz Nagydíjat?

Újabban arra vagyunk kíváncsiak, hogy az Olvasóink ebben a pillanatban kinek a győzelmére tippelnének a közelgő Orosz Nagydíjra. Lewis Hamilton abszolút favorit lehet, tekintve a formáját.

A lovely Sochi Grid Girl

Fotót készítette: XPB Images

A brit világbajnok címvédő 40 pontos előnnyel várhatja a hétvégét Szocsiban. Ez már egy olyan különbség, amire egyértelműen lehet építeni, különösen úgy, hogy már csak 6 futam van hátra, és a Mercedes találhatott valamit a gumikezelés területén. Hamilton a riválisával ellentétben gyakorlatilag hiba nélkül versenyez, és jól bizonyítja mindezt az a tény is, hogy a legutóbbi hat versenyéből négyet megnyert, és ebben az időszakban a legrosszabb eredménye két második hely volt.

Ehhez képest Vettel mindössze két győzelmet, egy második, egy harmadik és egy negyedik helyet tud felmutatni, miközben Németországban a saját hibájából adódóan az élről kiesett.

Hamilton mellett talán még Verstappen van csúcsformában, aki az utóbbi időben minden hétvégéjéből a maximumot vagy még annál is többet hozott ki. Időközben már az óriási hátrányát is ledolgozta a csapattársával szemben, és egy nagy hajrával még a harmadik helyre is esélyes lehet a végelszámolásnál. Ehhez azonban Bottas és Räikkönen előtt kellene végeznie a versenyeken, ami nem könnyű a Red Bull motorja miatt.

Az Orosz Nagydíj előtt készítettünk számotokra egy szavazást, ami egyúttal egy tippelés is, miszerint szerintetek ki nyeri meg a vasárnapi futamot Szocsiban?

Alapesetben nem lenne nehéz a kérdés, ha megnézzük Hamilton formáját és rajta kívül reális módon csak Vettel lehet az esélyes. Hogy miért? Bottas már messze nem hozza azt, amit az év első felében,valamint egyértelműen vízhordóként dolgozik a csapattársának. A másik finn éppen hogy csak megelőzi a honfitársát, valamint jól  tudjuk, hogy 2013 óta nem nyert futamot az F1-ben. Ez a sorozat pont Oroszországban szakadna meg? Nem valószínű, de idén már nem egy meglepetést láthattunk.

Ki nyeri a 2018-as Orosz Nagydíjat?

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Most akkor ki az Orosz GP favoritja?
Következő cikk Ma 25 éve, hogy Alain Prost négyszeres F1-es világbajnok lett: egy igazi legenda

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország