Szaúd-Arábiában is Tilkét bízták meg a munkával, mert „izgalmas” pályát akarnak

Szaúd-Arábia jövőre rendez majd története során először Forma-1-es versenyt Dzsiddában, azonban a szervezők célja nem csak az, hogy jól mutasson a pálya, izgalmas versenyt akarnak látni a városi pályán.

Hermann Tilke in the paddock

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A közel-keleti ország jövő novemberben tart először Forma-1-es futamot, és mivel a Kiddija pálya még legalább 2023-ig nem készül kel, a Vörös-tenger parti Dzsiddában fogják rendezni a futamot, egy városi pályán, ráadásul éjszaka. A pálya területének az újonnan épült kikötői negyed fog helyet biztosítani.

A futam szervezői a múlthéten kötöttek szerződést az F1 „bevett” pályatervezőjével, Herman Tilkével, hogy elkészítse az új vonalvezetést, amelynek elkészítésében szerepet kapnak majd a Liberty Media szimulációs programjai is, hogy megtalálják az izgalmas versenyzéshez leginkább használható vonalvezetést.

„A célunk az, hogy izgalmas versenyt rendezzünk, Nem akarjuk, hogy a miénk is csak egy legyen az unalmas versenyek közül, ahol nincs előzés” – nyilatkozta Khalid Bin Sultan Al Faisal herceg az Autosport/Motorsport.com-nak arra a kérdésre, hogy milyen vonalvezetést várhatunk a pályától.

„Azért rendezünk Forma-1-es futamot, mert izgalmat akarunk hozni, és minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy valóban izgalmas versenyt rendezzünk majd. Nem csak a látványról vagy a pálya környezetéről van szó, magáról a versenyzésről. Izgalmasnak és gyorsnak kell lennie.”

„Ha megnézitek a tengerparti Corniche-okat, akkor könnyen elképzelhetitek, hogy nem lesz lassú verseny, a célunk az, hogy izgalmas versenyt rendezzünk, rengeteg előzéssel.”

„Fantasztikus eseményt rendeznek Monacóban, igazán remek ott látni az autókat, de egyáltalán nincs előzés, a verseny maga nem annyira izgalmas. Mi ettől eltérően izgalmas versenyt is akarunk tartani.”

A Motorsport.com 320 Felett podcastjében pont a kedvenc pályáinkat beszéltük ki:

Ezt az izgalmat pedig Tilkétől várják, akinek alig 12 hónapja van a végleges vonalvezetés kialakítására, ugyanakkor a szaúdi szervezők elmondása szerint a pálya 80%-ban már kész van.

„A rendelkezésünkre időre tekintettel úgy gondoltuk, hogy a legjobb választás az, ha a személyesen Tilkéhez fordulunk. Mivel utcai pályáról van szó, a projekt nem az alapjairól indul, ezért olyasvalakit akartunk felkérni, aki rendelkezik a kellő tapasztalattal az utcai versenyekkel kapcsolatban is.”

„Azt akarjuk, hogy különleges verseny legyen a miénk, nem csak egy újabb esemény a naptárban, valami különlegeset akarunk, a lehető legjobbak akarunk lenni, ezért is dolgozunk együtt szorosan az F1-gyel és Tilkével.”

Alonso még egy tesztet kap a Renault-tól.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Sainz: Nem titok, hogy már idén vezetni akarom a Ferrarit!
Következő cikk Ez még akár biztonsági kérdéseket is felvethet - vélekedik Wolff

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország