Szaúd-Arábia: „senki nem fog fürdőruhában jönni a versenyre”

A szaúdi motorsport szövetség elnöke bízik benne, hogy az első dzsiddai Forma-1-es futamára érkező külföldi vendégek tiszteletben tartják majd országának szokásait, és hozzátette, hogy a versenyrendezéssel újabb „jelet” küldtek a külföldi befektetőknek.

Prince Khalid Bin Sultan Al Faisal, president of the Saudi Arabian motorsport federation, with Jean Todt, President, FIA

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Több, mint egy éve jelentette be a Forma-1, hogy Szaúd-Arábiába látogat a sport, amit mind az F1 rajongói, mind a nemzetközi szervezetek aggályosnak találtak az arab ország emberi jogokkal szemben tanúsított politikája miatt – legutóbb Sebastian Vettel hintette el, hogy „nem várja”, hogy pont Szaúd-Arábiába kell utaznia a következő futamra.

Szaúd-Arábia emellett sok szakértő szerint ékes példája annak, hogyan használják fel a sportot az ország nemzetközi imidzsének „tisztára mosására” – emlékezzünk csak a Newcastle megvásárlására az F1-es futam mellett.

Halid Bin Szultán Al Fajszál herceg, a szaúdi motorsport szövetség elnöke azonban ismét elutasította ezeket a vádakat a francia AFP hírügynökségnek adott interjújában.

Még több F1 hír:

„Nem egy meghívott énekes (utalva Justin Bieber fellépésére) javítja meg az ország imázsát, hanem annak vezetői és állampolgárai. A valóságot nem lehet meghamisítani.”

„Rengeteg ember van, köztük előadóművészekkel, akik nem voltak még az országunkban, de amikor idejöttek, azt mondták, hogy miután látták a saját szemükkel az igazságot, már tudják, mire számíthatnak” – mondta a világon az egyik legtöbb halálbüntetést végrehajtó ország nevében, mielőtt kifejtette volna, hogy csak „politikai alapon” támadják őket nyugatról.

A herceg azt is elmondta, hogy kb. 8000 külföldi nézővel számolnak a versenyhétvégén, ami alatt nem vonatkozik rájuk dress code sem.

„Arra számítunk, hogy a vendégeink tiszteletben tartják az úticéljuk szokásait, ahogyan azt teszik más országokban is. Például, hogy senki nem fog fürdőruhában jönni a pályára.”

Még pár héttel ezelőtt is kérdéses volt, hogy az FIA egyáltalán engedélyezi-e a futam megrendezését a pálya elkészülte után, de Halid herceg szerint nem lesz semmilyen probléma:

„A pálya már 95%-ban elkészült. A maradék 5% egyszerű dolgokat takar, reklámok, dekoráció, faültetés. A pálya, az infrastruktúra, minden, ami a verseny megtartásához szükséges, már elkészült.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Alonso olyasmit próbált megtalálni, ami nincs leírva a könyvekben”
Következő cikk Verstappen: A hibázás itt nem fér bele

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország