Számos rajongó kívánsága valósulna meg, ha hihetünk Domenicali ígéretének

A Forma–1-es motorhangok javulni fognak, amikor 2026-ban megérkezik az új szabálycsomag, mondta a széria elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB19 at the start

A 2014-ben bevezetett, 1,6 literes turbó-hibrid erőforrások révén a Forma–1-es versenyek jóval halkabbak lettek. A szívómotorok korábbi jellegzetes visítása eltűnt, és helyette csak halk duruzsolást kaptunk, ez pedig érthető módon sok szurkolónak nem tetszett.

A zajszint csökkenését elsősorban a kisebb motor, a maximális fordulatszám jelentős visszaesése, valamint az MGU-K és MGU-H bevezetése okozta. 2014 óta persze már egészen sokat javult a helyzet, de talán továbbra is elmondható, hogy még mindig nem az igazi. 2026-tól viszont ismét javulás jöhet ezen a téren.

„Az a cél, hogy az új szabályokkal a motorhang jóval magasabb legyen, mert ez is része az érzelmeknek. A nézők egyértelműen ezt szeretnék hallani, és a mi kötelességünk, hogy ennek eleget is tegyünk” – mondta Domenicali a 3AW nevű ausztrál rádiónak.

A javulást egyébként már önmagában az is segítheti, hogy 2026-tól kivezetésre kerül a sokat kritizált MGU-H, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a mai F1-es autók nem csapnak akkora zajt. A sorozat vezetője pedig azt is megerősítette, hogy továbbra sincsen tervben a királykategória teljes elektrifikálása.

„Nem, egyértelműen nem. Nekünk másféle hangokra van szükségünk. Zenére a füleinknek. Az tény, hogy ott voltak a 12 hengeres motorok, melyek egészen más frekvencián működtek és pokolian hangosak voltak. Aztán jött a tíz, a nyolc és a hat henger, de most nem fogjuk ezt tovább csökkenteni.”

„A helyzet egyszerűen most más. Természetesen hibridnek kell lennünk, és a jövőben azok is leszünk” – tette egyértelművé Domenicali. Hogy az új hang 2026-ban mennyire nyeri majd el a rajongók tetszését, az még persze kérdés, de annak legalább örülhetünk, hogy az F1 ennek fontosságát is figyelembe veszi a jövőt illetően.

Az Audi is nagyban készül már 2026-ra, ennek egyik jele pedig az, hogy leigazolták első versenyzőjüket.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Leclerc maximum Alonso helyére mehetne, ha eleget fizetnének neki” – Hill
Következő cikk A szponzorok és befektetők miatt küldhetik el Strollt?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország