Szakértő: a Mercedes „legjobb esetben is csak negyedik leggyorsabbként” fogja kezdeni 2024-et

A Forma–1 technikai szakértője, Gary Anderson attól tart, a Mercedes talán csak a negyedik leggyorsabb autóval kezdi majd meg a következő évet, mivel 2022 eleje óta nem tudtak érdemleges előrelépést tenni.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W14

A csillagosok nehéz időszakát már nem kell bemutatni senkinek. Az új szabálycsomag elején használt zéró oldaldobozos koncepciójuk nem működött megfelelően, ezért idén Monacóban egy hagyományosabb irányba indultak el. A teljesítményük ezek után javult valamelyest, de komoly ugrásra nem voltak képesek.

A W14 persze egyes helyszíneken igazán jól tud teljesíteni, de a csapat formája így is rendkívül hullámzó. Lewis Hamilton a Japán Nagydíj után például úgy nyilatkozott, hogy „az autó igazából ugyanolyan, mint tavaly”, mindez pedig nem vet jó fényt az istálló munkájára.

A The Telegraph-nak író korábbi Jordan-tervező, Anderson pedig úgy látja, jövőre még rosszabb lehet a helyzetüket, hiszen eddig nem mutatták jelét annak, hogy értenék, miként tudnak visszakerülni a csúcsra. Emiatt pedig a McLaren és a Ferrari is előttük lehet majd, a Red Bullról pedig nem is beszélve.

„Arra számítana az ember, hogy egy olyan csapat, mint a Mercedes képes javítani az autóján egy szezon alatt, de most nem ez a helyzet. Eléggé valószínűtlen, hogy valami csodát tudnak művelni a tél folyamán.” Hamilton nemrég úgy nyilatkozott, hogy a valaha volt legjobb hat hónapjukra lesz szükség, ha 2024-ben kihívókká akarnak válni.

„Ha megnézzük a legjobb öt csapat fejlődési rátáját, én arra számítok, hogy a Mercedes legjobb esetben is csak negyedik leggyorsabb lesz a következő idény elején. Bizonyítanod kell magadnak, hogy érted a problémáid, de 20 hónap és 38 futam után én ezt még nem láttam náluk. Egy csapat pedig nem teheti az összes reményét a téli fejlesztésekbe” – vélekedik Anderson.

„Nem sok minden változott a tavalyi idény kezdete óta. Általában úgy vágnak neki egy futamnak, hogy azt sem tudják, mire számíthatnak. Ha én a csapatban lennék, nem lennék meggyőződve arról, hogy a jövő évi irány, legyen az bármilyen, a helyes irány. A kinézetet tekintve vélhetően a Red Bull irányába indulnak, de ez csak kis része egy autó teljesítményének.”

Anderson végül még megjegyzi, hogy Hamiltonék azért is vannak bajban, mert ha idény közben nehezen lépdelnek előre, amikor az autó folyamatosan a pályán van, akkor idények között még nehezebb lesz, hiszen ott csak a szélcsatornára támaszkodhatnak.

A Japán Nagydíj után Andrew Shovlin például arról beszélt, hogy beigazolódott az egyik félelmük.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston élvezi a feltámadó McLaren elleni „kemény csatát”, de...
Következő cikk Horner Lawsonról: Mindent megtett, talán még annál is többet...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország