Szafnauer: Whitmarsh érkezése nincs hatással az én szerepkörömre

Az Aston Martin F1-es csapatfőnöke, Otmar Szafnauer elmondta, hogy az ő szerepe nem fog megváltozni attól, hogy nemrég megérkezett hozzájuk a korábbi McLaren-főnök, Martin Whitmarsh.

Szafnauer: Whitmarsh érkezése nincs hatással az én szerepkörömre

Whitmarshot nemrég jelentette be a brit márka az Aston Martin Performance Technologies élén. Szafnauer pedig most tisztázni akart néhány dolgot a szerepkörökkel kapcsolatban, és kifejtette, hogy Whitmarsh nem kizárólag a versenycsapattal fog foglalkozni.

Feladatai között szerepel majd, hogy az F1-es technológiát a sporton kívül is hasznosítani tudják. „A Forma–1-es oldal az én vezetésem és hatásköröm alatt marad. Szóval továbbra is én leszek a csapatvezető és ügyvezető. Martin pedig az egész csoport ügyvezető igazgatója lesz, és az F1-es oldal rajta keresztül fog jelenteni” – tisztázta Szafnauer.

„Az egyetlen dolog, amit még nem terveztünk meg, hogy pontosan mennyi időt fog áldozni a különböző részlegekre. Az elején gondolom a legtöbb idejét még az Aston Martin Performance Technologies felfuttatásával fogja tölteni, mert a legutóbbi tapasztalatai ehhez kötik inkább, és az F1 nem feltétlenül lesz annyira fókuszban.”

Még több F1 hír:

Szafnauer arról is beszélt, hogy Whitmarsh értékes tapasztalatokat és tudást hoz magával arról, hogy hogyan kell a különböző technológiákat a sporton kívül is hasznosítani. Az istálló új silverstone-i gyárát pedig úgy tervezték meg, hogy nem csak versenyzéssel kapcsolatos projekteknek ad majd otthont.

„Ott volt a McLarennél, amikor ők is elkezdték bővíteni a tevékenységeiket, szóval megvan a tudása, és ismer néhány rövidebb utat, amellyel fel lehet gyorsítani a folyamatokat. Emellett rendelkezik még hét évnyi motorcsónak-versenyzési tapasztalattal is, beleértve egy új cég elindítását is.”

„Az pedig egyfajta alkalmazott technológiai üzlet, a technológiai transzfer áll a középpontban. Szóval nagyon jól ért ehhez, és segíteni fog nekünk lerövidíteni teljesítménytechnológiai részleg felállítását” – zárta gondolatát Szafnauer.

Binotto szerint nem feltétlenül a győzelem a legfontosabb a Ferrarinak

megosztás
hozzászólás
Ezen a területen lesznek változatosak a 2022-es F1-es autók az Alfa Romeo szerint
Előző cikk

Ezen a területen lesznek változatosak a 2022-es F1-es autók az Alfa Romeo szerint

Következő cikk

Williams: nem az autónk fejlesztése miatt szerzünk pontokat

Williams: nem az autónk fejlesztése miatt szerzünk pontokat
Hozzászólások betöltése