Szafnauer véget vetett a Vettellel kapcsolatos találgatásoknak?

Otmar Szafnauert az Auto Motor und Sport kérdezte a Vettellel kapcsolatos átigazolási pletykákról, amire a Racing Point csapatfőnöke elárulta: Perez marad a csapatban és soha nem is számoltak Vettellel.

Szafnauer véget vetett a Vettellel kapcsolatos találgatásoknak?

Otmar Szafnauerrel közölt interjút az Auto Motor und Sport ma délelőtt, amelyben a Racing Point csapatfőnöke szót ejtett több dologról is, például a hétvégén érkező fejlesztéseikről és a jövő évi pilótapárosukról.

Utóbbi téma rengeteg pletykát szült az utóbbi hetekben, mivel a Ferrari még májusban jelentette be, hogy megválnak Sebastian Vetteltől, akinek a helyét a McLarentől távozó Carlos Sainz fogja átvenni.

A németet ekkor sokan már a Racing Point színeiben látták - hisz itt lehetne a legnagyobb esélye érdemi pontokért küzdeni az esetleg felszabaduló helyek közül (esetleg még a Mercedesnél, de Hamilton szerződéshosszabbítása csak formaságnak tűnik).

Még több F1 hír:

A szakember a német lapnak adott interjúban a zárókérdéseket kapta Vettelről, amelyekre bár egyértelmű választ nem adott, nem kell nyomozónak lenni ahhoz, hogy az Aston Martin pilótáit jövőre is Sergio Pereznek és Lance Strollnak hívják majd.

Az AMuS riportere ugyanis arról kérdezte meg Szafnauert, hogy mikor jelentik be a jövő évi versenyzőpárosukat, amire ő azt válaszolta: "Ezt már megtettük két éve," - ekkor csatlakozott hozzájuk Lance Stroll.

A riporter persze ennél is tovább megy, azonnal az a következő kérdése, hogy akkor ezek szerint Vettel kiesett a lehetséges versenyzőik közül? "Soha nem is volt köztük," - hangzik a válasz, amelyet nem nagyon lehet kétféleképpen értelmezni. Szafnauer ezek után a maga részéről lezártnak is tekintette az interjút.

Hamilton nem bánja, hogy csak passzív csodálója a Ferrarinak

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

A Mercedes meghozta az óvintézkedéseket a hétvégihez hasonló betlik elkerülése érdekében
Előző cikk

A Mercedes meghozta az óvintézkedéseket a hétvégihez hasonló betlik elkerülése érdekében

Következő cikk

Imola is viszonylag komoly nézőszámmal készül a nagydíjra

Imola is viszonylag komoly nézőszámmal készül a nagydíjra
Hozzászólások betöltése