Szafnauer: Ricciardo nem opció az Alpine számára

Az egykori Renault csapatnál nem felejtették el, hogy az ausztrál pilóta milyen körülmények között lépett le a McLarenhez, ezért akadnak olyanok, akik nem látnák szívesen, még akkor sem, ha ez most egy reális opció lenne az Alpine számára.

Daniel Ricciardo, Renault F1

Daniel Ricciardo, Renault F1

Charles Coates / Motorsport Images

Jókora botrány robbant ki kedden az Alpine háza táján. Miután a csapat bejelentette, hogy Oscar Piastri veszi át az Aston Martinhoz távozó Fernando Alonso helyét a következő szezontól, az ausztrál pilóta a közösségi médiában cáfolta ezeket a híreket és jelentette ki, hogy nem versenyez a francia alakulat színeiben.

Az Alpine így most könnyen két szék közül eshet a padlóra, ugyanis egyértelműen az volt a szándékuk, hogy a korábbi Forma-2 és Forma-3 bajnokkal helyettesítik a kétszeres spanyol világbajnokot.

A keddi események fényében azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy Piastri már nem tervez a francia istálló kötelékén belül maradni, így pedig Otmar Szafnaueréknek találniuk kell valakit Esteban Ocon mellé.

Még több F1 hír:

A paddockból érkező pletykák szerint az ügy hátterében az állhat, hogy Piastri és menedzsere, Mark Webber tárgyalásokat kezdtek folytatni a McLarennel, amikor felmerült a lehetősége az ausztrál pilóta Williamshez történő kölcsönadásának.

Az Alpine úgy sakkozott, amennyiben sikerül szerződést hosszabbítaniuk Fernando Alonsóval, akkor 2023-ra kölcsönadják Piastrit a Williamsnek, és a fiatal versenyző 2024-től váltja a kétszeres világbajnokot.

Ez az elképzelés azonban nem tetszett Piastriéknak, hiszen a tehetséges pilóta nem szeretne a mezőny leggyengébb csapatában bemutatkozni a Forma-1-ben és a háttérben egyre közelebb lehet a megállapodás a McLarennel.

Ha ez valóban bekövetkezik, az azt jelentené, hogy Daniel Ricciardónak mennie kell a wokingi alakulattól és ezzel párhuzamosan annak a lehetősége is felmerült, hogy visszatérjen a Renault-családhoz, ahol a 2020-as idényt töltötte.

Csakhogy, a francia istállónál még sokan fújnak rá, hiszen kétes körülmények között tette át székhelyét a McLarenhez. Különösen Luca de Meo, a Renault csoport főnökének szemében jelent még mindig szálkát Ricciardo, ami semmiképpen sem mozdítja előre a szerződtetését.

Még több F1 hír:

A Motorsport.com megkérdezte Otmar Szafnauert, hogy szóba került-e az ausztrál leigazolása, de a csapatfőnök kijelentette, a prioritás az, hogy megtalálják a megfelelő pilótákat, akik segíthetnek a csapatnak a száz futamos tervet végrehajtani, amelynek a végén a futamgyőzelemért szeretnének harcolni.

„Fernando jön és megy és szerintem ez más versenyzőkkel is megtörténik. Ez egyáltalán nem probléma, de nekünk arra kell koncentrálnunk, hogy olyan pilótát találjunk, aki a következő 90 versenyhétvégén biztosan velünk marad“ - mondta a csapatfőnök.

„Van néhány lehetőségünk, szeretnénk a lehető legjobb versenyzőt Esteban mellé ültetni, hogy előre tudjunk lépni és végre tudjuk hajtani a terveinket“ - fogalmazott Szafnauer.

Az Alpine vezetője természetesen reagált Piastri keddi nyilatkozatára is és kijelentette, továbbra is bíznak benne, sikerül rendezni a kapcsolatukat, annak ellenére, hogy az a McLarenhez való átigazolási kísérlet miatt sérülhet.

 

„Régóta vagyok már a pályán, láttam ezt-azt a Forma-1-ben. Amikor Button aláírt a Williamshez 2005-ben, végül mégis a Hondánál kötött ki, abból sem volt végül semmi probléma, de remélhetőleg nem kell ezt az utat végigjárnunk“ - mondta az Alpine csapatfőnöke.

„Láttam már olyat, hogy egy pilóta jogilag nem érvényes kontraktust ír alá és ott kell versenyeznie, ahová eredetileg szerződés köti. Ez egyáltalán nem probléma. Úgy értem, annak idején, nem tudom, emlékeztek-e rá, Button kiváló munkát végzett a Hondánál és végül sosem került a Williamshez“ - tette hozzá Szafnauer.

Az Aston Martin nyomására vonult vissza Vettel?


Nézzétek meg, milyen egy virtuális kör a Hungaroringen!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston Martin nyomására vonult vissza Vettel?
Következő cikk Az Alpine-nál állítják, jogszerűen jelentették be Piastrit 2023-ra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország