Szafnauer: „Nem vagyok híve az összeesküvés-elméleteknek, de…"

Az Aston Martin csapatát vezető Otmar Szafnauer elmondta, hogy azok a Forma–1-es alakulatok, amelyek az alacsonyabb előredöntöttségi filozófiát követik, már tavaly figyelmeztették arra az FIA-t, hogy ők többet veszítenek majd a 2021-es aerodinamikai változtatások miatt.

Szafnauer: „Nem vagyok híve az összeesküvés-elméleteknek, de…"

Szafnauer lényegében a szabálymódosításokat hibáztatta azért, hogy az istálló, amely tavaly még esélyes volt a dobogókra, ráadásul versenyt is nyert, most sokat veszített a versenyképességéből.

A Racing Point 2019-ről 2020-ra átváltott a Mercedes filozófiájára, és kevésbé előredöntött autóval álltak elő, idénre pedig kitartottak emellett, hiszen a regulák részleges befagyasztása, illetve a zsetonrendszer miatt amúgy is meg volt kötve a kezük a tél folyamán.

Eközben az FIA pedig a Pirelli aggodalmaira reagálva levágatott egy jelentős részt a padlólemez hátsó kerék előtti részéből, hogy ezzel is próbálják csökkenteni az autók leszorítóerejét, így kisebb terhet róva a gumikra.

Még több F1 hír:

Szafnauer pedig amondó, hogy az alacsonyabb hátsó hasmagassággal rendelkező autókat ez jobban hátravetette, mint a magasabbra emelt hátsó résszel rendelkezőket. A Mercedesnek ugyan még sikerült némi szerencsével megnyernie a szezonnyitót, de a brackley-i gárda lényegében így is minden előnyét elveszítette a Red Bull-lal szemben.

Az Aston Martin eközben gyengén indított, és mindössze egy tizedik helyre futotta nekik Lance Stroll révén a versenyen. „Nem vagyok híve az összeesküvés-elméleteknek, de már tavaly kihangsúlyozták az alacsonyabb előredöntöttségi filozófiát követők, hogy rájuk nagyobb hatással lesznek a módosítások” – mondta Szafnauer.

„Igazunk is lett. Amikor meghatározták a regulákat, ezt külön ki is hangsúlyoztuk.” Az amerikai továbbá azt is tagadta, hogy a csapatok egyöntetűen megszavazták volna a szabályváltozásokat.

 „Nem. Először is, nem is volt szavazás. Másodszor, csak egy irányadó voksolásra került sor, arra is a technikai albizottságban, ahol minden technikai igazgatónak volt egy szavazata, és három istálló nem fogadta el a módosításokat.”

 

„Emlékeznünk kell, hogy csak két csapat használ alacsonyan előredöntött autót. Szóval a másik táborból is volt valaki, aki nemmel szavazott. Úgyhogy közel sem volt meg a nagy összhang. Még a 10-ből 8-as szabályon sem ment volna így át” – mérgelődött kicsit a csapatvezető.

Ami pedig csapata jelenlegi formáját illeti: „Versenykörülmények között valamivel jobbak voltunk, mint egyetlen körön. Összehasonlítva viszont azzal, ahol pár hónapja voltunk, még a változtatások előtt, nagyon is sok munkára lesz még szükségünk.”

Szafnauer tehát nem mondta ki nyíltan, de szavaiból leszűrhető, hogy szerinte az FIA elsősorban a Mercedest és őket akarta megállítani ezekkel a szabálymódosításokkal. A bahreini hétvége folyamán Lewis Hamilton is valami hasonlót fogalmazott meg, de most már nincs mit tenni, ezt az évet ilyen körülmények között kell abszolválni mindenkinek.

A Ferrari ugyan sokatt fejlődött motorikusan, de még mindig hátrányban vannak

megosztás
hozzászólás
Häkkinen: Wolff is tudja, óriási veszélyt jelent a Red Bull!
Előző cikk

Häkkinen: Wolff is tudja, óriási veszélyt jelent a Red Bull!

Következő cikk

Steiner: sok pénzt elszórni a mostani autóra „teljes őrültség” lenne

Steiner: sok pénzt elszórni a mostani autóra „teljes őrültség” lenne
Hozzászólások betöltése