Szafnauer: milliókat költöttünk Piastrira, ha elmegy, kártérítést követelünk

Az Alpine csapatfőnöke ismét megszólalt Piastri-ügyben és elmondta, több lojalitást várt a fiatal pilótától, miután az elmúlt időszakban mindent megtettek annak érdekében, hogy felkészítsék a Forma-1-es bemutatkozásra.

Szafnauer: milliókat költöttünk Piastrira, ha elmegy, kártérítést követelünk

Miközben a nyári szünet javában zajlik a száguldó cirkuszban, az Alpine háza táján finoman fogalmazva sem nyugodtak a kedélyek. Fernando Alonso múlt héten jelentette be, hogy nem hosszabbít szerződést a csapattal és a szezon végén az Aston Martinhoz igazol.

A francia istálló kedden bejelentette, hogy jelenlegi tartalék- és tesztpilótájukkal, Oscar Piastrival pótolják a kétszeres világbajnokot, csakhogy az ausztrál versenyző a közösségi oldalán jelezte, nem kíván az Alpine színeiben versenyezni 2023-ban.

Ennek hátterében egy esetleges mclarenes szerződés állhat, ám ezt hivatalosan még egyik fél sem erősítette meg, ezzel együtt az Alpine-nak most meg kell találnia Esteban Ocon jövő évi versenytársát.

„Szerződésben állunk Piastrival, amit novemberben írt alá. Beszéltünk az ügyvédeinkkel, akik azt mondták, ez egy kötelező érvényű szerződés, ami lehetővé teszi számunkra, hogy Oscart az egyik autónkba ültessük 2023-tól, ezért adtuk ki a közleményt múlt héten“ - nyilatkozta Szafnauer az El Confidencial című lapnak.

Még több F1 hír:

A csapatfőnök megerősítette, amit eddig is lehetett sejteni, hogy az Alpine Fernando Alonsóval tervezett nekivágni a következő évnek, miközben Piastrit kölcsönadják egy másik F1-es csapatnak.

„Azért mondtam minden sajtótájékoztatón, hogy Piastri 2023-ban a Forma-1-ben lesz, mert tudtam, hogy vagy nálunk, vagy másnál mindenképpen meg fog történni. Fernando döntése viszont keresztülhúzta a számításainkat, ezért elkezdtük véglegesíteni az Oscarral kötött megállapodást“ - tette hozzá a csapatvezető.

„Több lojalitást vártam Piastritól. Gondoskodtunk róla, felkészítettük, lehetőséget adtunk neki, hogy F1-es autót vezessen. 1989-ben kezdtem el dolgozni a száguldó cirkuszban, de ilyet még soha nem láttam. Nem is a Forma-1-ről van szó, hanem az emberi tisztességről“ - szögezte le Szafnauer.

A csapatfőnököt arról is megkérdezték, mit gondol arról, hogy a fiatal ausztrál versenyző visszautasított egy olyan lehetőséget, amiről sok pilóta csak álmodozhat egész pályafutása során.

„Ezt tőle kellene megkérdezni, mert őszintén szólva nekem fogalmam sincs. Van egy száz futamot átölelő hosszú távú tervünk, amelyben Oscarnak is lett volna helye és támogattuk őt. Szó szerint több milliót fektettünk abba, hogy felkészítsük őt a Forma-1-re“ - jelentette ki a csapatfőnök.

 

„Több, mint 3500 kilométert tett meg Forma-1-es autóval, hét független tesztet teljesített nekünk, ami egyáltalán nem olcsó mulatság, gondoljunk csak a szerelők, a csapat utaztatására, a motor költségekre és így tovább. Rengeteg pénzt költöttünk rá, és ha nem velünk tervezi a jövőt, akkor a logika azt diktálja, hogy kártérítést kérjünk“ - húzta alá Szafnauer.

A csapatfőnök azt is elmondta, körülbelül tizennégy pilóta vette fel az Alpine-nal a kapcsolatot azóta, hogy szívesen beülnének 2023-tól Alonso helyére, hiszen ez az egyik legértékesebb hely, ami hivatalosan is üresen tátong az új idény előtt.

Ricciardo szerint ő az F1 leginkább alulértékelt pilótája


A Forma-1-ben néha előfordul, hogy nem a legjobb autó a leggyorsabb.

megosztás
hozzászólás
Kubica a visszatéréséről: nem kaptam meg a megérdemelt elismerést
Előző cikk

Kubica a visszatéréséről: nem kaptam meg a megérdemelt elismerést

Következő cikk

Vettel nem zárja ki, hogy más sorozatban folytatja a versenyzést

Vettel nem zárja ki, hogy más sorozatban folytatja a versenyzést