Szafnauer csatlakozna Wolff és Horner szócsatájához? „Ínyemre lenne...”

Otmar Szafnauer elárulta, hogy szívesen becsatlakozna a Horner és Wolff által egyre inkább tökélyre fejlesztett heccelődésbe, ez ugyanis azt jelentené, hogy az Aston Martin végre odaért az élmezőnybe.

Szafnauer csatlakozna Wolff és Horner szócsatájához? „Ínyemre lenne...”

A 2021-es világbajnoki küzdelemben nemcsak Lewis Hamilton és Max Verstappen csap össze egymással, de a két rivális alkalulat csapatfőnöke,Toto Wolff és Christian Horner is gyakran összeméri a tudását, igaz, ők csak a szavak mezején.

Ékes példája volt ennek a silverstone-i baleset, ahol a két emblematikus figura egyre-másra adta az interjúkat, és nem voltak restek odaszúrni a másiknak, ha lehetőségük adódott rá. Otmar Szafnauert arról faggatták, hogy részt venne-e egy ilyen verbális küzdelemben, mire a szakember határozott választ adott.

„Ínyemre lenne ez a lehetőség” – jelentette ki az Aston Martin csapatfőnöke a GPFans azon kérdésére, mely azt firtatta, hogy részt venne-e hasonló kötekedésben, mint amilyet Wolff és Horner folytat egymással. „Bárcsak ott lehetnénk, ám ha rákényszerülnék erre a heccelésre, élvezném a lehetőséget”

Még több F1 hír:

„Azt hiszem, hogy a nézők szemszögéből – ugyanis gyakran beszélek rajongókkal – ez nagyon szórakoztató, hogy nem tudják, ki fogja megnyerni a bajnokságot, hogy nem tudják, ki nyer hétről hétre, és ebben meglátják az intrikát is.”

„Amikor rajongókkal beszélgetek, mivel gyakran kikérik a véleményem, valamint én is az övükét, igen, ők ezt általában szórakoztatónak tartják ezt. Én sokkal inkább purista vagyok. Szeretném azt hinni, hogy mi sokkal inkább bokszolunk egymással, de ez az én véleményem.”

Wolff szerint a Ferrari nehezebb ellenfele volt a Mercedesnek, mint a Red Bull

megosztás
hozzászólás
Hamilton: Nem igazán szeretem, ha Senna és Prost rivalizálását hozzák fel

Előző cikk

Hamilton: Nem igazán szeretem, ha Senna és Prost rivalizálását hozzák fel

Következő cikk

Rosberg nagyon nehezen emésztette meg, hogy zsinórban háromszor kikapott Hamilton ellen

Rosberg nagyon nehezen emésztette meg, hogy zsinórban háromszor kikapott Hamilton ellen
Hozzászólások betöltése