Szafnauer: „Amikor ezt megtudtam, eljött az idő, hogy távozzak!”

Otmar Szafnauer arról beszélt, minek volt köszönhető a csapatváltása az Aston Martintól az Alpine-hoz, és hogy milyen körülmények között nem történt volna meg.

Otmar Szafnauer, Team Principal, Alpine F1, in the team principals Press Conference

Fotót készítette: LAT Images

Az amerikai szakember elmondta, hogy a silverstone-i gárdától való távozása 2021 telén vált biztossá, amikor kiderült, hogy már nem fogja olyan minőségben irányítani az istállót, mint korábban. Ezek után az Alpine-nál kapott munkát, mivel a franciák éppen egy vezetőségi átszervezést hajtottak végre 2022-re.

Visszatekintve a váltásra, amely egyébként annak ellenére érkezett, hogy élő szerződése volt még az Aston Martinnal, Szafnauer kifejtette, hogy a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjon jött el számára az a pont, amikor úgy érezte, talán nem lesz számára folytatás, mivel megmondták neki, hogy a jövőben limitálni fogják a befolyását.

„Egyértelművé tették számomra, hogy sosem fogom megkapni azt a felelősséget, amely korábban volt. Amikor pedig ezt megtudtam, eljött az idő, hogy távozzak. Ez az utolsó futamon történt. Megmondták, hogy eddig én irányítottam a csapatot, de most ez megváltozik.”

Még több F1 hír:

Szafnauer szerint emellett az Aston Martin hozzáállása szöges ellentétben van az Alpine-éval. „Mindenkivel, akivel itt [Alpine] beszéltem, azt mondta, hogy a Forma–1-es tapasztalatom miatt akarnak engem. Azt szeretnék, hogy ezt áthozzam hozzájuk, és segítsek nekik futamokat nyerni.”

„Amikor a téged szerződtető emberek ezt mondják, akkor biztos lehetsz benne, hogy pontosan emiatt akarnak leigazolni. A tapasztalatod kell nekik. Én tehát ezért döntöttem a váltás mellett.”

Megkérdezték még tőle, hogy maradt-e volna az Astonnál, ha nem veszik el tőle a felelősséget: „Volt szerződésem. Tehát nem volt okom a távozásra. Ha minden marad a régiben, akkor maradtam volna” – tette egyértelművé.

Érdekes módon Szafnauer még csak egy éve vezeti az Alpine-t, de már ezzel is ő az ötödik legrégebb óta szolgáló csapatvezető a sorozatban, köszönhetően a tavaly év végi keringőnek és változásoknak.

Brown szerint Stella előléptetése jól mutatja, mennyi tehetségük van a csapatnál

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FIA elnöke nem érti az Andretti és a Cadillac bejelentésére adott ellenséges reakciókat
Következő cikk Vandoorne nem zárja ki az F1-es visszatérést: „Sokan érdemelnének esélyt”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország