Szafnauer: 2020 a kihagyott ziccerek éve volt

A Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer a 2020-as balszerencséjükről beszélt, de ettől függetlenül fenntartja, hogy még így is bőven van okuk az optimizmusra a jövő évet illetően.

Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A rózsaszín istálló a konstruktőri harmadik helyen érkezett meg Abu Dhabiba, de egy rossz futamnak köszönhetően csak negyedikként távoztak, mivel a McLaren megelőzte őket hét ponttal.

Bár Lance Strollnak sikerült egyetlen pontot szereznie a tizedik helyével, Sergio Perez autója ismét meghibásodott, ezért a mexikóinak már a futam első részében fel kellett adnia a küzdelmet, pedig szépen jött felfelé az utolsó előtti helyről indulva.

Ezzel szemben a McLarent vezető Lando Norris és Carlos Sainz is jól szerepelt szombaton, valamint vasárnap is, és sikerült sok pontot szerezniük, hiszen az ötödik és hatodik helyen értek célba. Szafnauer most csak azon tud töprengeni, hogy mi lehetett volna, ha…

Még több F1 hír:

„Nehéz este volt ez, a dolgok pedig nem alakultak nekünk megfelelően. Lance futamát komolyan hátráltatta, hogy Sainz direkt lassabban ment a bokszba jövet, míg Sergiónak fel kellett adnia a tizedik körben, mert elment az erő a motorból.”

„Ezen események miatt komoly kihívással néztünk szembe, ha továbbra is meg akartuk tartani a konstruktőri harmadik pozíciót, végül azonban csak hét ponttal maradtunk el ettől a céltól.”

Hét kieséssel, egy el nem rajtolással, ráadásul mindkét versenyzőjüknek futamot/futamokat kellett kihagyni a koronavírus miatt, Szafnauer úgy érzi, hogy ezen események miatt idén bőven kijutott nekik a balszerencséből.

„Ez a kihagyott ziccerek éve volt több okból is, beleértve a tömérdek balszerencsét, amely miatt sok pontot buktunk. Most elfogadjuk ezeket a csalódásokat, de igyekszünk a hihetetlenül erős szezonunk pozitív oldalát nézni, hiszen voltak remek pillanataink is.”

 

2021-ben sok változáson megy át a csapat, Perez helyére Sebastian Vettel érkezik majd, ráadásul a nevük Aston Martinra változik. „Már megmutattuk, hogy versenyképes autónk és csapatunk van. Erre alapozva még erősebben térhetünk vissza az Aston Martin név alatt.”

„Szeretnék nagy köszönetet mondani mindenkinek a csapatnál az óriási erőfeszítéseikért, továbbá a jövőre nézve minden jót kívánunk Sergiónak, aki hét évig volt velünk.”

Ricciardo a téli szünetét is versenyzéssel dobhatja fel


Művészi videón a Williams új F1-es festése

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: sok apró, de nagyon fontos eredményt értünk el idén
Következő cikk Ocon: Ha félnék Alonsótól, már visszavonultam volna!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország