Az FIA szabályváltoztatással orvosolná a Q2-ben kialakult abszurd helyzetet

Szocsiban öt autó mért kör nélkül maradt a Q2-ben, ami váratlanul érte az FIA-t, és megpróbálják elkerülni, hogy a jövőben ismét ilyesmi történhessen. Charlie Whiting már azt is tudja, mi lehetne az egyik megoldás.

Cars queue at the end of pit lane

Mark Sutton / Motorsport Images

Ha több versenyzőt is a rajtrács végére küldenek komponenscsere miatt, akkor az határozza meg a sorrendet köztük, hogy ki használta elsőként az új elemeket, azaz ki hajt ki elsőként a pályára az FP1-ben. Mindez azt jelenti, hogy részükről nincs sok értelme az időmérőn mért kört futni, maximum csak „megmutatják” magukat a rajongók és a szponzorok kedvéért. Szocsiban öt versenyző részesült büntetésben, de hárman is továbbjutottak a Q2-be, ugyanakkor egyik sem futott mért kört, spórolva a gumikkal, óvva a technikát. Ennek fényében a Renault úgy döntött, ők sem vesznek részt a körözésben, hiszen így garantált a 11. és 12. rajthely, plusz szabadon választhatnak gumit a futamra.

Az FIA azon dolgozik, hogy elkerüljék az ilyen abszurd eseteket: a cél, hogy a büntetett versenyzők esetében is az elért köridő döntsön a sorrendről, valamint ne alakuljon ki kocsisor a boxutcában az FP1 megkezdése előtt.

„Nem gondolom, hogy bárki előre láthatta volna azt, ami itt történt”- mondta Whiting. „Az volt az elképzelés, hogy az autók inkább hátulról rajtoljanak, semmint masszív büntetéseket rójunk ki rájuk. Még ha a büntetések nagyok is voltak, sosem volt olyan, hogy két versenyző ugyanazon a helyen legyen. Ha mondjuk 40 rajthellyel sorolnál hátrébb egy versenyzőt, akkor hagynál köztük helyet arra az esetre, ha hátrasorolnál egy másikat, és miután mindezt megcsináltad, előrehozod őket, hogy kiadják a 20 helyet”- ecsetelte.

Még több F1 hír:

„Ha van öt versenyződ, akik pontosan ugyanazt a büntetést kapták, akkor meg állapítanod, hogy milyen sorrendet kellene felvenniük”- mondta Whiting. „A stewardok úgy érezték, a rajtrács végének a rajtrács végét kellene jelentenie, szóval bármi más is történjen azzal az öt autóval, az utolsó öt helyet kellene elfoglalniuk. Szerintem van más út is, beszéltem erről itt pár csapattal. Ahelyett, hogy a kocsik abszurd módon felsorakoznak a boxutcában – és az ilyesmi csak rosszabb lesz a jövőben -, azt csinálod öt autó esetében, hogy abban a sorrendben helyezed el őket a hátul, ahogy az időmérőn végeztek.”

„Szerintem mindez némi ösztönzést jelentene a versenyzőknek, hogy kihajtsanak és részt vegyenek az időmérőn, és megpróbáljanak annyira előre végezni az időmérőn, ami lehetséges ilyen helyzetben. Legalább a 16. és 20. pozíciók között lennének elrendezve abban a sorrendben, ahogy végeztek az időmérőn, semmint abban a sorrendben, ahogy elhagyták a boxutcát. Ez az egyik javaslat, amit meg fogunk vitatni”- árulta el.

Milyen esély van arra, hogy megszavazzák a változtatást? „Szeretném azt gondolni, hogy elég nagy. Szeretném azt gondolni, hogy ez egy értelmes megoldás. Lehet pár hátulütője, amire még nem gondoltunk, de ez egy relatív új ötlet.”

Még több F1 hír:

Érdekesség, hogy az FP1-ben felsorakozó versenyzők - Norris (Alonso helyén), Verstappen, Ricciardo, Gasly és Hartley a lehető leghamarabb kiálltak a bokszutcába, hogy minél jobb rajtpozíciót érhessenek el. Csakhogy a V6-os erőforrásokat le kellett állítani a piros lámpánál, máskülönben megsérültek volna. Ennek megfelelően a versenyzőknek maguknak kellett újraindítaniuk a motorjukat. Ezt pedig az MGU-K-val tették: "A garázsban is ugyanezt tesszük. Többé már nincs indítógombunk." - árulta el a toro rossós Brendon Hartley.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Haas: A Renault-t a bíróságon vagy a versenypályán is megelőzhetjük
Következő cikk F1 2019: Kis esély a Q4-re, és kevesebb pénz az F1-es csapatoknak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország