Szabályváltozásról tárgyalnak az F1-es csapatok a visszapillantó tükrök miatt

Még a Bahreini Nagydíj előtti kedden összeülnek az F1-es csapatok, hogy elejét vegyék annak a „tükör háborúnak”, aminek kirobbanásától a Mercedes radikális dizájnja után tartanak.

Mercedes W13 mirror

Mercedes W13 mirror

Giorgio Piola

A Mercedes egy széleskörű fejlesztési csomaggal érkezett meg a 2022-es bahreini előszezoni tesztre, amelynek keretein belül innovatívan helyezték el a felső oldalsó becsapódásgátló rudat.

Azt ugyanis a többi csapattól eltérően nem rejtették el az oldaldobozban, hanem egy óriási szárnnyal csomagolták be, amely a Mercedes szabályértelmezése szerint magába foglalja a visszapillantó tükör vízszintes tartóelemét is, a tükör alatt pedig több apró terelőszárnyat helyeztek el, mivel a szabályok jelenleg nem jelentik ki, hogy csak egyetlen egybefüggő függőleges terelőelem lehet a tükör alatt.

Christian Horner első ránézésre azonnal illegálisnak vélte a Mercedes megoldását, majd a véleményét gyorsan megváltoztatta, miután az AMuS-nak adott interjúja nagy port kavart a bahreini teszt első napján.

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto úgy fogalmazott, hogy bár tudja, hogy a jelenlegi szabályok szerint szabályos a Mercedes kialakítása, nem akarja, hogy a szabályok feszegetésével „űrhajó” szerű dizájnok jelenjenek meg az autókon.

A teszt utolsó napjára már Horner is PR-barát hangnemet ütött meg, de ismét kijelentette, hogy nem akar belemenni egy „tükörháborúba”.

„Az elmúlt 10 évben rengeteg mérnöki megbeszélés volt arról, hogy mi legyen a tükrök funkciója, lehessenek-e szárnyak a tükörtartók, vagy sem. A szabályoknak bizonyára nem ez volt a célja, de biztos vagyok benne, hogy a TAC (az F1 technikai bizottsága) következő megbeszélésén szó lesz majd erről.”

A problémához az vezetett, hogy a visszapillantó tükrökkel kapcsolatos szabályok megfogalmazása az autó többi részével ellentétesen lehetőséget teremtett a csapatoknak arra, hogy azt sajátosan értelmezzék, ismerte el Nikolas Tombazis, az FIA együléses versenyautókért felelős igazgatója, aki hozzátette, hogy a „a forma és a funkció” között a visszapillantó tükrök esetében jelenleg nincsen direkt kapcsolat.

Még több F1 hír:

Papíron a visszapillantó tükrök nem számítanak a karosszéria részének, szóval az F1 technikai szabályzatának 3.2.2-es pontja szerint az aerodinamikai hatásuk nem térhetne el az elsődleges funkciójuktól. „Minden olyan dizájn, amelynek célja az elem aerodinamikai hatásának maximalizálása, tiltott.”

Ahogyan azonban azt már korábban említettem, a Mercedes megtehette azt, hogy a karosszéria, jelen esetben a becsapódásgátlót körülölelő szárny egy részét deklarálja szárnytartóként, lehetőséget teremtve arra, hogy egyedül a tükör elhelyezési követelményeit vegyék figyelembe annak tervezésekor.

Arra nincs sok esély, hogy alig 3 nappal az év első szabadedzése előtt betiltsák a Mercedes megoldását, minden bizonnyal a megbeszélés központjában a visszapillantó tükrökre vonatkozó szabályok jövő évi tisztázása lesz, amely így is egy igen intenzív, gyors fejlesztési háborúhoz vezethetne az idei szezonban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Melyik csapat teljesítette a legtöbb kört az F1-es szezon előtti teszteken?
Következő cikk McLaren: felül kell vizsgálni a technikai partnerségeket az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország