Szabályszegők: 722 pályaelhagyást regisztráltak tavaly

Ami a büntetéseket illeti, a 2020-as szezon viszonylag csöndesnek számított. Az FIA fele annyit pénzt szedett be ezekből, mint 2019-ben. 27-szer osztottak ki időbüntetést és 12 esetben kellett valakit rajbüntetéssel sújtani. A legnagyobb problémát pedig a pályahatárok jelentették. 722 alkalommal jeleztek a szenzorok.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Mark Sutton / Motorsport Images

Az FIA büntetéseket jegyző dokumentuma 2020-ban 22 oldalig jutott. Ez úgy hangzik, mintha sokszor kellett volna bevésni oda valakinek a fekete pontot. Ez valójában viszont a szokásosnál kevesebb kihágásnak számít.

12 alkalommal történt hátrasorolásos büntetés, ebből hatszor a megadott motorkomponensek számának túllépése, négyszer pedig idő előtti váltócsere miatt. A 17 futam során 27 idő- vagy áthajtásos büntetés született. Ezek mellett 18 pénzbírságra is sor került, melyek teljes összege 58 200 euró volt. 2019-ben 124 400 euró folyt be az FIA kasszájába.

Azokat a pilótákat, akik a megengedett komponensek számát túllépik vagy új váltot használnak a hat futamos limit előtt, hátrasorolják, ez azonban nem számít különleges dolognak, így nem is szerepelnek az FIA „szabályszegők” listáján.

A helyzet azonban eltér a sportszabályzattal kapcsolatos kihágásoknál. Ilyenkor a bírák döntik el, hogy hány rajthelyes büntetést osztanak ki az adott pilótának.

Még több F1 hír:

Három rajthely Lewis Hamiltonnak, mert Spielbergben figyelmen kívül hagyta a sárga zászlót az időmérőn. Öt rajthely George Russellnek ugyanezért a hibáért a Brit Nagydíjon. Egy hely pedig Sergio Pereznek, mert balesetet okozott a Toszkán Nagydíj szabadedzésén. Ezek azonban csak példák.

A futamon hasonlókért időbüntetés vagy bokszutca áthajtásos büntetés szokott járni a legtöbb esetben. A legsúlyosabb szankció pedig a 10 másodperces stop/go büntetés. Hamilton és Giovinazzi kaptak ilyet Monzában, mert a lezárt bokszba hajtottak be.

Más esetekben a versenyzőknek öt vagy tíz másodpercet kellett állniuk a következő kerékcseréjüknél, vagy ezt a büntetést hozzáadták a végső idejükhöz a futamon.

Az évek során számos példáját láthattuk már ennek: bokszutcai gyorshajtás, baleset okozása, gyorshajtás a biztonsági autó mögött, rossz rajtpozíció, kék zászlók figyelmen kívül hagyása, túlzott pályalevágás, a fehér vonal átlépése a bokszkijáratnál és még lehetne sorolni párat.

Két eset azonban kilógott valamennyire a sorból. Hamilton kétszer öt másodpercet kapott Szocsiban, mert rossz helyen végezte a rajtpróbáit a futam előtt. A Haas pilótáit pedig azért büntették, mert a Magyar Nagydíj felvezető körében tiltott információt cseréltek a bokszfallal.

A legtöbb bírságot bokszutcai gyorshajtásért osztották ki. Ezek összege 200 és 1000 euró közötti volt. Kimi Räikkönent négyszer meszelték el emiatt, és összesen 2400 eurót kellett fizetnie. A nagy pénzeket azonban a csapatoktól szedte be az FIA, különösen a Mercedestől.

 

A világbajnok gárdát azért büntették 25 ezer euróra az Orosz Nagydíjon, mert lényegében ők is közrejátszottak abban, hogy Hamilton tiltott helyen végezte a rajtpróbáit. A Szahír Nagydíjon pedig azért kaptak 20 ezres bírságot, mert Russellnek Bottas gumijain kellett mennie egy kört. Lehetett volna rosszabb is.

A legidegesítőbb dolgot minden bizonnyal a pályaelhagyások jelentették. A biztonságnak megvan az ára. Ha óriási, aszfaltozott bukótereket építenek, akkor nem lehet amiatt panaszkodni, hogy a pilóták minden egyes centimétert ki akarnak használni.

Szinte minden futamon voltak megbeszélések arról, hogy mit szabad és mit nem. Sokszor az első napi edzések után változtattak: vagy enyhítettek, vagy szigorítottak. A szankció a köridő törlése volt. Ez főként az időmérőkön okozott kellemetlen pillanatokat.

Azok, akik a futamon hajtották ezt végre túl gyakran, öt másodpercet kaptak az idejükhöz. Így járt Lance Stroll Portimaóban, Romain Grosjean pedig Imolában. Összesen pedig 722 ilyen szabálysértést regisztráltak minden edzés és futam alatt.

A legrosszabb helyszín ebből a szempontból Portugália volt, ahol 194 pályaelhagyást vizsgáltak. Majd jött Isztambul (93), Imola (83) és Monza (52).

Mindössze egyetlen pálya maradt makulátlan. Aki Mugellóban letért a vonalvezetésről, az vagy a kavicságyban, vagy a falban végezte. Talán ezért is akarjuk annyira látni újra azt a helyszínt.

Perez a Red Bull gyárával ismerkedett

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A 90 éves Ecclestone és a 6 hónapos kisfia! (kép)
Következő cikk Ricciardo szerint az F1 tanulhatna a tenisztől

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország