Verstappen nyerte a második szabadedzést Leclerc előtt, nem mutatott sokat a Mercedes

Max Verstappen nyerte a 2020-as Forma-1-es Török Nagydíj második szabadedzését a rohamosan javuló Istambul Parkban. Meglepően jól ment Alex Albon és Charles Leclerc, a Mercedes valós tempója még rejtély, és szenvednek a Renault-k.

Verstappen nyerte a második szabadedzést Leclerc előtt, nem mutatott sokat a Mercedes

A vizes, csúszós első szabadedzés után a második szabadedzésen már egy fokkal tisztább pályára hajthatott ki az F1 mezőnye, ugyanakkor megerősödött a szél, és sem a pálya, sem az aszfalt hőmérséklete nem változott sokat a délelőtti gyakorláshoz képest.

Visszatérhetett a pályára Carlos Sainz is, akinek az autójában csak elektromos alkatrészeket kellett cserélni a délelőtti leállása után, így nem kap büntetést vasárnapra.

Az első körök után hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a pálya nem sokat változott az első szabadedzéshez képest, az edzés elején a legjobb kört Valtteri Bottas futotta egy 1.35.107-tel, ami azonban csak 1 tizeddel volt lassabb, mint Verstappen leggyorsabb körénél a délelőttről.

15 perc után azonban már egy kicsit jobban munkára tudták bírni a közepeseket, Leclerc vette át a vezetést egy 1.33.429-cel, majd Verstappen már be tudott menni 33 alá, majd Albon tovább javított, és már 32 alatti idővel iratkozott fel a tabellára.

A megpörgések sorát Romain Grosjean kezdte, aki ki is jelentette, hogy többet nem akarja használni a kemény gumikat, amelyeket szinte lehetetlen volt felmelegíteni.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Az első fél óra után két érdekesség is tartozott a Red Bullhoz tartozó csapatokhoz: az egyik, hogy Alex Albon 1.30.872-vel több, mint 6 tizeddel vezetett Hamilton előtt, a másik, hogy mennyire rosszul mentek az AlphaTaurik. Az imolai remek formájuk után több fejlesztéssel is érkeztek Isztambulba: új padlólemez és barge board is felkerült az autókra, azonban például Kvjat az autó vezethetőségére panaszkodott.

Az első 40 perc után szinte a teljes mezőny felrakta a lágyakat, azonban azok nagyon korán szemcsésedtek, ahogyan arra Charles Leclerc is panaszkodott: 3 kör után már szemcsésedtek az első gumik.

Leclerc ennek ellenére átvette a vezetést, és bement 32 alá is, ahova követte Albon is. A thai pilóta hamarosan elsőként ment be 1.30 alá, és továbbra is vezette az edzést a folyamatosan javuló pályán. A monacói hiába panaszkodott az etap elején, a már 14 körös, letisztult gumikon futotta meg nem sokkal később az új leggyorsabb kört, 1.28.731-gyel.

Max Verstappen azonban hamarosan megfutotta a nap legjobb körét, egy 1.28.330-at, amivel 4 tizedet adott a második Leclerc-nek.

Carlos Sainznak továbbra sem volt probléma mentes napja, a spanyol autójáról letört a bal oldali visszapillantó tükör. Az edzés második felére feljavultak az AlphaTaurik, ugyanakkor messze voltak a top10-től a Renault-k, Ricciardo csak a 14., Ocon csak a 17. volt fél órával az edzés vége előtt.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20, Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20, Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Nem sokkal később a két Williams szinte egyszerre forgott meg a pálya két különböző pontján, Russell nagyon dühösen szólt a rádióba, hogy az elnyújtott 8-as kanyarban miért tör ki az autó.

Sainz és Albon keveredett hamarosan csatába a pályán, a spanyol a közepeseken nem akarta elengedni a lágyakon érkező thait. Kimi Raikkonen folytatta a megforgások sorát, azonban elegánsan kigurult a pályáról, és nem radírozta le a gumikat. Daniil Kvjat meglepő helyen, az utolsó kanyarban mutatott be egy piruettet.

Az edzés utolsó 30 perce már teljes egészében a versenyszimulációkról szólt, így nem javítottak a köridőkön. Kérdéses, hogy a Mercedesben mennyi maradt, nehezen elképzelhető, hogy valóban 5 tized lenne a Red Bull és a Mercedes között.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 Netherlands Max Verstappen 37 1'28.330     217.556
2 Monaco Charles Leclerc 45 1'28.731 0.401 0.401 216.573
3 Finland Valtteri Bottas 43 1'28.905 0.575 0.174 216.149
4 United Kingdom Lewis Hamilton 39 1'29.180 0.850 0.275 215.483
5 Thailand Alexander Albon 42 1'29.363 1.033 0.183 215.042
6 Russian Federation Daniil Kvyat 43 1'29.689 1.359 0.326 214.260
7 France Pierre Gasly 43 1'29.944 1.614 0.255 213.652
8 Germany Sebastian Vettel 41 1'30.022 1.692 0.078 213.467
9 Canada Lance Stroll 38 1'30.297 1.967 0.275 212.817
10 United Kingdom Lando Norris 39 1'30.907 2.577 0.610 211.389

Marko szerint még meg tudnak egyezni a Hondával.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Török Nagydíj - 2. szabadedzés (LIVE)
Előző cikk

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Török Nagydíj - 2. szabadedzés (LIVE)

Következő cikk

Sainz: Nem titok, hogy már idén vezetni akarom a Ferrarit!

Sainz: Nem titok, hogy már idén vezetni akarom a Ferrarit!
Hozzászólások betöltése