BRÉKING

Sutilnak egyetlen egy versenyt sem kellene kihagynia 2013-ban

Ezúttal maga Adrian Sutil tagadta azokat a pletykákat, miszerint néhány országba nem utazhat el, ami megnehezítené a visszatérését a Forma-1-ben.A tapasztalt német versenyző magabiztos a 2013-as idény előtt.

Fotó: Force India
Sutil legutóbb a Sat televíziós csatornának nyilatkozott úgy, hogy továbbra sincs szerződése 2013-ra, de nagyon boldog lenne, ha a Force India kontraktust kínálna neki és újra az indiaiaknál versenyezhetne.

A pletykák korábban arról szóltak, hogy az ellene elindult jogi eljárás miatt több országban (USA, Ausztrália, Kanada) sem látják őt szívesen, így ennek megfelelően autóba sem ülhetne. Történt ugyanis, hogy Sutil még a kínai hétvége ideje alatt verekedésbe keveredett egy sanghaji szórakozóhelyen.

A sértett Eric Lux, a Lotus F1 Team ügyvezetője volt. A német bíróság bűnösnek találta a versenyzőt, akinek kártérítést (200 ezer euró) kellett fizetnie, ám a börtönt megúszta. Sutil a bíróság döntése alapján másfél év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

„Az összes országot megnéztük ezt illetően, és semmi ilyen problémám nincs. Bármelyik országba elutazhatok. Tavaly télen az összes problémám megoldódott ezzel kapcsolatban, és készen állok az új kezdetre.
” – nyilatkozta Sutil a BBC Radio 5 Live adásában.

Sutil egyetlen és valós opciója a Force India a lehet.


„Az aláírás az, ami számít. Tudják, hogy ki vagyok, és azt, hogy milyen velem dolgozni, miközben az elmúlt öt esztendőben sok tapasztalatra tettem szert. Szóval nem sok mondanivalóm van most ezzel kapcsolatban. Ez Vijay (Mallya) döntése. Remélhetőleg a helyes döntést fogja meghozni, és enyém lesz az autó.”


A német versenyző nyugodtan várja a következő napokat, heteket, és nem stresszes a döntés miatt.

„Egészen nyugodt vagyok. Tudom, hogy miként is kell kezelnem ezt a helyzetet. Ez a legtöbb, amit ebben a pillanatban tehetek, és most ők azok, akiknek dönteniük kell… Megkapom az ülést, vagy sem.”

Sutil ellenfelei között szerepel Jaime Alguersuari, Kamui Kobayashi, Bruno Senna, Heikki Kovalainen, Sébastien Buemi és a Force India teszt-és tartalékversenyzője, Jules Bianchi is. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lauda: Hamilton felgyorsítja a Mercedest, melynek közel 3 másodpercet kell hoznia
Következő cikk Hivatalos: Grosjean 2013-ban is a Lotus versenyzője lesz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország