BRÉKING

Sutil női csapattársat kaphat maga mellé a Saubernél

Adrian Sutil érvényes szerződéssel rendelkezik jövőre, addig Esteban Gutierrez jövője erősen kérdéses, míg a Sauber erősen gondolkozik egy női pilóta szerződtetésében.

A Sauber fennállása leggyengébb idényét futhatja a Forma-1-ben. A svájci istálló 11 futamot követően még csak pontot sem szerzett a bajnokságban.

Peter Sauber, a gárda tulajdonosa nagyon csalódott emiatt, de az F1-live.hu úgy tudja, a milliárdos továbbra sem gondolkozik azon, hogy eladja a csapatát.

A csapat nő tesztpilótája, Simona de Silvestro legutóbb úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy jelenleg nagyon jó esélye van arra, hogy 2015-ben bemutatkozzon a Forma-1-ben. A pletykák szerint a Sauber erősen gondolkozik azon, hogy ülést adjon Simonának, aki mögött komoly támogatók állnak és tudjuk, hogy a svájciak nem dúskálnak a pénzben.

A másik oldalon Sutil elárulta, érvényes szerződése van jövőre.

„Lassan egy éve tudom azt, hogy hol leszek jövőre. Érvényes szerződéssel rendelkezem jövőre. Többet azonban nem mondhatok erről. Ez a csapat politikája.” – hangsúlyozta Belgiumban a riporterek előtt a német.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Gutierrez jövője erősen kérdéses, és lehetséges, hogy a mexikói távozni fog.

„Nem tudom, hogy mit hoz a jövő. A Forma-1-ben szeretnék maradni, de az is a céljaim között szerepel, hogy egy versenyképes autóval versenyezzek. Az idei évünk nagyon nehéz a csapattal, de nem adjuk fel. Az év második fele sokkal jobb lehet számunkra.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ha Verstappen háromszor eltalálja HULK-öt, akkor baj lehet - Ricciardo idősebbnek érzi magát
Következő cikk Rosberg és Massa: fizikálisan sokkal könnyebb vezetni az F1-es autókat, mint a V10 vagy V8 idején

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország