Sutil: lájk a Ferrarinak és a Mercedesnek

Adrian Sutil a fenti csapatok közül választana, ha rendelkezne ezzel a lehetőséggel. A Force India versenyzője elsősorban a jelenlegi istállójával fog tárgyalni 2014-ről.

Sutil egy év kihagyás után tért vissza a Forma-1-be, és nem tudja, merre folytatja jövőre. Legnagyobb esélye a jelenlegi munkaadójánál lehet.

„Hogy őszinte legyek, a jelenre és a következő versenyekre koncentrálok. Nagyon sok pletyka kering, de gyanítom, senki sem tudja igazán, mi zajlik a zárt ajtók mögött”- mondta a német versenyző az F1.comnak. „A Forma-1 egy komplikált sport, ahol nagyon sok aspektust számításba kell venni, mielőtt megszületik a döntés – és néha ezek a döntések elég meglepőek!”- tette hozzá nevetve.

Azt azért elismerte, a Force India az első opció számára a folytatást illetően. „Ha remekül végzem a munkám, ők pedig boldogak, akkor jó eséllyel maradhatok. A Sahara Force India lesz az első csapat, mellyel beszélni fogunk 2014-es szezonról.”

Sutil eddig csak egy csapatnál versenyzett az F1-ben – igaz, az több elnevezést is megélt. Melyik topcsapatot választaná, ha rendelkezne ezzel a luxussal?

„Minden versenyzőnek az a célja, hogy versenyeket nyerjen és a címért harcoljon. Ha nem rendelkezel ezzel az égető vággyal, akkor rossz helyen vagy”- felelte. „Természetesen szükséged van a megfelelő autóra, hogy győzelmekért harcolj. Ennél fogva a lehető legjobb autóban akarok lenni. Tehát nem meglepő, hogy a Ferrari és a Mercedes azok az F1-es csapatok, melyek nagyon tetszenek. De feltételezem, a válasz nem volt túl meglepő…”

 

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING