Sutil: jobb, ha tartod a távolságot Maldonado körül

Adrian Sutil szerint ajánlatos tartani a távolságot Pastor Maldonado autójától, mivel vészhelyzet esetén jól jöhet. A német ma is rátalált a Williams versenyzőjére, és ez a futam végét jelentette.

Sutil futama az első körben véget ért, és nem ez volt az első eset, hogy ütközött a Williams versenyzőjével. A Force India németje ismét érdekes dolgokat fogalmazott meg Maldonadóval kapcsolatban.

„Sok incidens van ezzel a versenyzővel, és az is biztos, hogy hagyni kell egy kis területet körülötte vészhelyzet esetére, hogy elkerüld az ilyen dolgokat”- mondta Sutil Austinban.

„Mindig nehéz megmondani, hogy kinek a hibája, de én haladtam a magam ívén, semmi őrültséget sem csináltam, vagy bármi ilyesmi. Sok hely volt a bal oldalon, és ugyanez igaz a jobb oldalra is”- folytatta a Skynak. „Ismét: nem értem, miért megy valaki ennyire közel egy autóhoz, majd eltalálja azt. Nem arról van szó, hogy egymás mellett haladtunk; maximum a jobb első kerekem volt az ő bal hátsó kerekével egy vonalban, és összeértünk. Kis koccanás volt, de 300 km/óra mellett nem akarsz ilyesmit, végül megpördültem. Ezért vesztettem el a futamot.”

Maldonado máshogy látja a dolgot. „Az első körben én voltam belül, és egy kicsit ráment az ívemre. Elég nagy ütközést váltott ki, kockázatos volt, de ilyen a versenyzés. Olykor megesik, különösen, ha pozíciókat akarsz ledolgozni.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING