Sutil és Di Resta alatt is rezeg a léc! Nyilvánvaló Massa érkezése?

Minden jel arra mutat, hogy Felipe Massa megkaphatja a Force India egyik ülését, miközben Adrian Sutil és Paul di Resta alatt rezeg a léc.

A Force India német és skót versenyzője felemás teljesítményt nyújt a szezonban. Sutil legutóbb úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy magabiztos a jövőt illetően és valószínűleg a csapatnál marad. A sajtóban megjelent pletykák szerint azonban az indiaiak kevésbé elégedettek a tapasztalt pilóta formájával.

Di Resta sem nyugodhat meg, és mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy a kontraktusa érvényes a következő szezonra. A legnagyobb problémát a fizetős versenyzők jelenléte jelenti.

„Nehéz megmondani, hogy mi lesz jövőre. Sok olyan versenyző szerepel a sportban, akinek van pénze és tudjuk, hogy sok csapatnak van szüksége pénzre.” – mondta Richard Goddard, a skót pilóta menedzsere a Sky Sports F1-nek.

„Valószínűleg a legnagyobb problémát az jelenti, hogy nem csak az igazán tehetséges pilóták kapják meg az üléseket. A Force India azonban még mindig egy nagyon fair istálló, és inkább ezeket a tehetséges versenyzőket ülteti be az autóba, és nem nézi azt, hogy a pilóta mögött milyen támogatottság áll. Ez nagyszerű. Ez azért van, mert van néhány támogató, és vállalat, aki támogatja a csapatot. Remélhetőleg ez a folytatásban is így lesz.”

„Sajnos Paul szempontjából ez nem igaz, és tudjuk, hogy néhány más csapat olyan versenyzőket keres, akik mögött van pénz. Paul mögött egy gazdag milliárdos sem áll.”

A menedzser elismerte, hogy a csapat teljesítményéhez hasonlóan Di Resta versenyképessége is visszaesett, amit nagyrészt az új gumikeverékekkel magyarázott a menedzser.

A Lotusnál Nicolas Hülkenberg a favorit, így a Massa számára az utolsó jó opciót a Force India jelentheti jövőre. A Ferrari versenyzője 12-15 millió eurót tudna vinni az indiai gárdához.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING